Gyérítik a a Balatonban a törpeharcsa-ivadékokat

Az elmúlt két hétben fokozatosan jelent meg az idei törpeharcsa-ivadék a partszéli vizekben és a kikötőkben: a fekete labdaként, rajokban úszó kis kártevőket könnyű észrevenni. Bár idén valamivel kevesebb rajt észleltek mint a tavalyi év hasonló időszakában, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. munkatársai sűrű szövésű merítő szákjaikkal megkezdték gyérítésüket. 

 

A néhány centis ivadék egy gyors mozdulattal könnyen kimeríthető, és buzdítanak is erre minden kedves horgásztársukat – írják a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján.

A vállalat egyik halőre beszámolójából kiderül: először Balatonbogláron a Jamai-patakon, utána pedig Fonyódon, a Keleti-Bozót-csatornán gyűjtötték az ivadékokat.  A csatornák mindkét oldalán lévő töltést lassan végigjárva, az erre készült merítőnyéllel, azon apró szemű merítőfejjel szerelve dolgoztak. A két területen összesen 34 db törpeharcsa „ivadékfelhőt” sikerült kimerni, amelyek egyedmérete változó volt. A munka végén az összegyűjtött ivadék mennyiségét az alábbi módon becsülték meg: egy kisebb pohárnyi ivadék súlyát lemérték, amelyben a jellemző szórásnak megfelelően 1-3 cm hosszú halak voltak, majd a számolás után kapták meg, hogy a lemért pohárnyi 55 gramm törpeharcsa ivadék 154 db egyedből állt.

Ebből számítva kapták meg a végeredményt: ezen a napon összesen 5545 gramm, 15.526 db. törpeharcsát sikerült kifogni.