Futók lepik el a Balatont a hétvégén (infostart.hu)

Október első hétvégéjén pótolják a májusra tervezett 14. Ultrabalaton futóversenyt, szombat hajnalban lesznek az első rajtok és vasárnap várható az utolsó beérkezés. Az Ultrabalaton Magyarország leghosszabb ultrafutóversenye, egyben Közép-Európa egyik legnépszerűbb futófesztiválja – fogalmazott az InfoRádiónak Zelcsényi Miklós főszervező. A kihívás egyénileg és csapatban is teljesíthető, ami 222 kilométert, vagyis egy teljes kört jelent a Balaton körül.

A szakember hozzátette, több mint 250 egyéni induló jelezte részvételét, rajtuk kívül pedig 15 ezren jelentkeztek korábban, hogy csapatban szeretnék teljesíteni a távot, de a járványhelyzet miatt sajnos nem mindenki tud részt venni az eseménye. De így is több mint 10 ezer résztvevőre számítanak a szervezők.
Az Ultrabalatont májusban szokták megrendezni, de most a világjárvány közbeszólt. A járványügyi szabályok betartására ezért különösen figyelnek majd – tette hozzá Zelcsényi Miklós. Mint fogalmazott, a szervezők, a lehetőségekhez mérten minden biztonsági intézkedést megtettek. Szakaszos rajtok lesznek, tehát nem várható, hogy tumultus legyen, akár a váltó-, akár a frissítőpontokon. Mindenhová szállítanak kézfertőtlenítőt, és természetesen az ötszáz fős szervezőgárda maszkban teljesíti a szolgálatot a verseny során – ismertette.

A főszervező elárulta, hogy a verseny központja továbbra is Balatonfüred, és 54 pontot jelöltek ki a tó körül, amelyeken át fog haladni a mezőny. Az első csapat szombat reggel 4 órakor rajtol, míg az utolsó 18 órakor, tehát a vasárnapi napon várhatóak a célba érések. A hagyomány szerint nemcsak futók, hanem bringatúrások is részt vesznek az eseményen – ismételte meg.

Zelcsényi Miklós kiemelte az Ultrabalaton csapatépítő erejét, valamint hogy az időjárás nem lehet akadály. „Hál’ Isten, hogy nem várható túl meleg, ami futás szempontból nem annyira kedvező” – fogalmazott. Kicsit talán szeles lesz és borús, tehát minig hoz valami újdonságot a verseny, ami miatt állandóak az újratervezések, de mindez jól összekovácsolja a résztvevőket, kiváltképp, akik egy csapatban futnak – vélekedett.

A teljes cikk itt elolvasható.