Fonyódon kis híján tragédia történt – három emberbe hajtott egy kocsi a zebrán

Fonyódon, a Bartók Béla és a Fő utca kereszteződésében lévő zebrán haladt át egy nő és két gyerek március 3-án reggel, amikor egy kanyarodó autós elütötte őket. A felvételt rögzítette az egyik térfigyelő kamera. A balesetben a szerencsének, a nő lélekjelenlétének (hátrébb lépett, a két gyereket is hátra rántva), valamint a sofőr satufékjének köszönhetően senki sem sérült meg, a járművezető felelőssége azonban egyértelmű. A Fonyódi Rendőrkapitányság az 51 éves helyi sofőrt 8 hónapra eltiltotta a vezetéstől, valamint pénzbírsággal sújtotta – a Somogy Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint.