Ma, június 19-én Fonyódon az ilyenkor szokásos havi csapadékmennyiség közel duplája, mintegy 100 milliméternyi eső hullott le 12-14 óra között. A víz patakokként hömpölygött a hegyoldalak útjain, hordalékot, sarat hordva a lejtők alatti főbb utakra. Emiatt le kellett zárni a 7-es számú főút fonyódi szakaszát is egy időre. A hirbalaton.hu Horváth Ákost, a Balaton meteorológusát kérdezte a jelenségről.
Egy felvétel a lezárt útszakaszról (forrás: Facebook)
..és a víz alá került vasútról (forrás: Facebook)
Nem egyedülálló, de rendkívülinek mondható a Fonyód térségében rövid időn belül lehullott csapadék, főleg annak tükrében, hogy például Siófokon, vagy Balatonakalin semmi nem esett – mondta a siófoki obszervatórium vezetője. Hozzátette, ezen a napon az ország több pontján is hullott 40-60 milliméternyi csapadék, jellemzően a fonyódihoz hasonlóan gócokban.
Horváth Ákos kifejtette, ilyen labilis légköri állapotok jellemzően nyár elején alakulhatnak ki, fülledt időben, amikor elhaló ciklonok miatt a magasban hidegebb levegő található.
A met.hu “Üdv a trópusokon!” címmel közzétett előrejelzése szerint továbbra is sokfelé pattannak ki záporok, zivatarok, illetve a fülledt meleg idő is a vendégünk lesz a hét végéig.
Az egyik vízzel borított fonyódi útról az FB-re felrakott felvétel itt látható.
FB-re felrakott felvételek, ilyen volt a vasúti aluljáró: