Folytatódik az élő adventi kalendárium története Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

Nagy sikere volt az első élő adventi kalendáriumnak Keszthelyen. Az ötletgazdák tájékoztatása szerint sokan csatlakoztak a számkeresőkhöz, így a programot várhatóan jövőre is megrendezik. A szervezők január elején a Balatoni Múzeumban minden résztvevőt vendégül látnak és ajándékkal lepik meg őket.

A Keszthelyi Városvédő Egyesület felhívásának eleget téve december elsejétől minden nap más és más helyszínen gyulladtak ki a fények a városban. A vállalkozó családok és intézmények mindannyian kreatív megoldásokat választottak a kapott szám kivilágításához. A házaknál mindenütt szeretetvendégséggel fogadták a látogatókat. A cél az ismerkedés, a kötetlen beszélgetések helyének megteremtése volt, amit a tapasztalat szerint el is értek. A szervezők elmondták, volt olyan eset is, amikor a szinte ismeretlen szomszédokat is összehozták.

„Nem volt két egyforma helyszín, mindenhol valami különleges csodával vártak bennünket. Tényleg elképesztő, hogy maguk az ablakok mennyire szépen lettek és egyediek. És az a fogadtatás, ahogy a családok, szervezetek, intézmények vártak bennünket és az a közösségi beszélgetés, ami létrejött ezeken az estéken, az mind-mind felemelő volt, nehéz is belőle kiemelni.” – mondta el Németh Ferenc, az egyesület titkára.

Úgy fogalmazott, a visszajelzések és a tapasztalatok azt mutatják, hogy jövőre is gyorsan el fogynak majd a helyek. Az élő adventi kalendárium története egyébként nem ért véget december 24-vel Keszthelyen. A szervezők január elején a Balatoni Múzeumban minden résztvevőt vendégül látnak és ajándékkal lepik meg őket.

A Keszthelyi TV híradása itt látható a kezdeményezésről.