Folyamatosan egyeztetnek a szervezők a Paloznaki Jazzpiknik fellépőivel

Ahogyan arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt: új időpontban jelentkezik az idei, 9. Paloznaki Jazzpiknik. Az eredetileg július végére tervezett fesztivált augusztus 20-22. között rendezik meg. A balatoni fesztiválszezon egyik első eseményeként a nyár szenzációjának ígérkezik a Jazzpiknik. 

(Fotó: Paloznak Jazzpiknik)

A kormány döntése alapján az augusztus 15. előtti időszakra tervezett rendezvények az egész országban elmaradnak. A Paloznaki Jazzpiknik szervezők május 1-jén, a kormány bejelentését követően döntöttek az új időpontról: ezen a nyáron, augusztus 20-22. között ismét felejthetetlen három napot biztosítsanak a jazz a funk és a soul szerelmeseinek. Az idei augusztus 20-i állami ünnepen még inkább felértékelődik a közösség, az együttlét érzése, a szervezők ez alkalomból meglepetéssel készülnek a paloznaki dűlőkön. Felhívták a Piknikezők figyelmét, hogy továbbra is folyamatosan figyelemmel kísérik a híreket, új jogszabályokat, ajánlásokat, tanácsokat, amelyeket a szakemberek javasolnak, és ha változás történik a szabályozásban, azonnal alkalmazkodnak, hiszen első a közönség biztonsága és egészsége – áll a szervezők közleményében.

Kitérnek arra is, hogy folyamatosan zajlanak az egyeztetések az eddig bejelentett fellépőkkel, hogy az eredeti programhoz igazodva tarthassák meg a Jazzpikniket az új időpontban is. Az MF Robots már visszaigazolta, hogy a szombati záróesten, augusztus 22-én, egy fergeteges bulival zárják a csillagfényes paloznaki éjszakát. A vadonatúj hangzást ígérő, kirobbanó energiájú duót nálunk most először hallhatja a közönség.

A további, eddig bejelentett – Caro Emerald, Level42, JP Cooper és Candy Dulfer – és még nem publikált fellépőkkel is folynak a tárgyalások. A szervezők folyamatosan tájékoztatják a közönséget közösségi oldalaikon a konfirmációkról.

Az idei év rendhagyó; ezekben a hetekben-hónapokban mindenki jobban figyel befelé, átgondolja élete fontos eseményeit, örömforrásait, az őt körülvevő ingerek és környezet hiányát és fontosságát. Ezután az időszak után még fontosabbá válik a felelősségteljes kikapcsolódás, ezt kínálják a Jazzpiknik szervezői a közönségnek. Lehetőséget arra, hogy a festői szépségű Balaton-felvidéken, a fűben piknikezve, egyedi gasztro-élményekkel gazdagodva, klubkoncerteket hallgatva, a jazz, a funk és a soul nemzetközi sztárjainak dallamával vezetve térjünk vissza a mindennapokba – fogalmaznak.

A szervezők fokozott körültekintéssel, minden óvintézkedést figyelembe véve járnak el, hogy a lehető legbiztonságosabban nyújtsanak a közönségnek kikapcsolódási lehetőséget.

A szervezők felhívják a Piknik közönségének figyelmét, hogy a jelenlegi helyzetben kiemelten fontos a szállások időben való lefoglalása. Idén a belföldi turizmus elsődleges szerepet élvez, a közösségi oldalon, továbbá weboldalon számos ajánlást találnak erre vonatkozóan.