Felújítást hoz az önállóság a Marcali Kórháznak (sonline.hu)

Egy hónapja jelentette be Móring József Attila országgyűlési képviselő, hogy a Marcali Kórház az önállósodás útjára léphet. A honatya 2022. januárját jelölte meg lehetséges dátumként. A sonline.hu munkatársa ennek kapcsán beszélgetett a honatyával.

 

– Jövő januártól válna önállóvá a kórház. Ez mit jelent a gyakorlatban a betegek számára?
– A marcali kórház januártól azonos státuszba kerül a siófoki és a nagyatádi kórházakkal, a jelenlegi „telephely”szintű működést önállóbb, nagyobb mozgásterű tevékenység váltja fel. A jelenlegi jogszabályi környezet ennél többet nem tesz lehetővé. De úgy gondolom, a betegek szempontjából az ellátás színvonala sokkal fontosabb, mint az intézmény jogi helyzete. Ez pedig várhatóan javul a fejlesztéseknek köszönhetően.

– Mit várnak ettől a változástól?
– A marcali kórház így önálló lesz, de szakmailag természetesen együttműködve a Kaposi Mór Megyei Oktató Kórházzal folytatja a munkát. A mostani kormánydöntés alapvetően több részre osztható: az előbb említett önállóság megteremtése, jelentős műszer- és eszközbeszerzés, valamint az épületegyüttes felújításának megkezdése.

– Korábbi bejelentésében már beszélt arról, hogy önálló gyógyszertárat és új épülettömböt szeretnének az egészségügyi intézménybe, de az is felmerült, hogy a mentőállomás a kórházba költözne. Az említett részlegek kialakítására van elegendő hely, vagy új építkezések vannak kilátásban?
– Az elképzelések szerint bizonyos épületrészeket, például az egykori gyerekosztályt lebontják és újakat építenek fel. A tervezés szakaszában szorosan együtt kell működni a várossal, hiszen például az egyik, eredetileg bontásra ítélt, funkcióval már nem rendelkező épület felújítva akár a közigazgatás szolgálatába is állítható. A felújított kastély épületéből a szociálisápoló-képzés gyakorlati helye lesz, a most ott működő osztály számára új, korszerű épület létesül. Gyógyszertár is lesz és valóban megfontolandó a mentőállomás beköltöztetése a kórház területére. Ha ehhez hozzávesszük a város szélén létesülő – egyeseknél sokáig gúny tárgyát képező – mentőhelikopter-bázist, akkor elmondhatjuk, hogy jelentősen nő térségünkben a betegellátás színvonala.

A cikk folytatása itt elolvasható.