„Kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes” a közbiztonság a siófoki Petőfi sétányon a rendőrség szerint

A nyári hónapok statisztikai adatai megnyugtatóan alakultak, mindazok ellenére, hogy sétány mintegy 600 méteres szakaszán egy forgalmasabb napon több tízezer ember is megfordul – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Amíg 2016. június 1. és augusztus 31. között 74 bűncselekményt regisztráltak, addig – a jelenlegi adatok alapján – idén 49-et. Ebből 28 esetet már felderített a rendőrség. A fenti időszakban a 92 napból 61 olyan nap volt, amikor nem történt, illetőleg nem jutott a hatóság tudomására bűncselekmény.

A jogsértő magatartások nagyobb részét 17 garázdaság és 8 testi sértés képezte, melyek elkövetőit szinte kivétel nélkül azonosították. Nem állhat minden szórakozó mellett egyenruhás, hogy elejét vegye a kulturált konfliktuskezelést messze maga mögött hagyó erőszaknak, de a rendfenntartók hatékony munkáját tükrözi, hogy aki – akár csak a pillanat hevében, az indulattól vezérelve – így cselekszik, az számíthat a felelősségre vonásra.

Lopás miatt 14 eljárás indult, az adatok azonban azt mutatják, hogy a többségük a rendőrség vagyonvédelmi tanácsainak megfogadásával megelőzhető lett volna. A felügyelet nélkül hagyott, vagy éppen ottfelejtett táskák, pénztárcák és mobiltelefonok könnyű prédát jelentettek még az alkalom szülte tolvajok számára is.

Kábítószer-kereskedelem miatt egy esetben, kábítószer birtoklása miatt pedig mindössze két esetben kellett intézkedniük a rendőröknek. Az elkövetők kilétét ezekben az esetekben is tisztázták.

Tény, hogy az idegenforgalmi szezonban a városban lévők száma a többszörösére duzzad, ilyenkor megnövekedett látogatói létszám, és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét. Éppen ezért a rendőrség az évnek ebben az időszakában megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, társhatóságokkal, polgárőrséggel valamint a vállalkozókkal szorosan együttműködve hajtja végre feladatait.

A Petőfi sétány közbiztonsága továbbra is kiegyensúlyozott és szélsőségektől mentes – tájékoztatott a SMRFK.