Ez várható az új lakások piacán a Balaton körüli megyékben

Viszonylag kedvezőtlen helyzetben érkezett egy igen jó hír az új lakások piacára. Az infláció megugrása, a rezsiváltozások, a korábbi évekhez képest gyengébb gazdasági kilátások az új lakások piacára is negatív hatást gyakoroltak. A következő években azonban lendületet kaphatnak az építkezések, a kedvezményes áfa határidejét várhatóan 2028-ig kitolják – áll az ingatlan.com legújabb elemzésében. Ebből kiderül az is, hogy Somogy, Veszprém és Zala megyében hogyan alakult a lakásépítési kedv és mennyibe kerülnek az eladásra kínált új lakások és házak a megyeszékhelyeken és a nagyobb kínálattal rendelkező megyei településeken. 

“A kedvezményes lakásépítési áfa 2028-ig történő meghosszabbítására az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tett javaslatot, amit a Pénzügyminisztérium is támogat. Ha valóban jogszabály lesz a tervből, országosan fokozódhat a lakásépítési kedv. Ez pedig rá is fér a piacra, 2020-ban elsősorban a járványhatás miatt kevesebb mint 23 ezer, 2021-ben pedig közel 30 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, szemben a 2017 és 2019 közötti időszakkal, amikor 35-38 ezer lakóingatlanra kértek engedélyt”

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az idei év első félében 17 715 lakásépítési engedély kapott zöld utat, 16 százalékkal több mint tavaly, de 3 százalékkal kevesebb a járvány előtti szinthez, 2019 első feléhez képest. A szakember kiemelte, hogy az 5 százalékos lakásáfa 2028 végéig történő meghosszabbítása minden eddiginél tartósabb időszakot jelentene. A szakember szerint azért is fontos a határidő kitolása, mert így a lakásépítési szektorban kiépült kapacitások, mind a munkaerőt, mind az eszközöket tekintve fenntarthatóak maradnak.

Somogy megye

Az elemzés szerint Somogy megyében az idei első félévben 1028 lakásépítési engedély született, ez az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékos csökkenést jelent, 2019 azonos időszakával összevetve pedig 52 százalékos bővülésnek felel meg. Balogh László azt mondta, a lakásépítési engedélyek számánál figyelembe kell venni, hogy nem mindegyikből lesz tényleges lakás, de az új lakások piacán várható kínálatot jól mutatja. Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg 1329 darab eladó új lakóingatlan hirdetése közül válogathatnak a vevők a megyében.

Az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára szeptemberben 1,55 millió forint volt, az új házaké pedig 1,03 millió forintnál járt. Kaposváron az új lakások 591 ezer, a házak 597 ezer forintos áron kerültek meghirdetésre. A megye legnagyobb kínálattal rendelkező településein – Balatonföldváron, Fonyódon, Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén és Szántódon – az új lakások és házak átlagos négyzetméterára 829 ezer – 1,7 millió forint volt szeptemberben.

Veszprém megye

Veszprém megyében az idei első félévben 675 lakásépítési engedély született, ez az egy évvel korábbihoz képest 9 százalékos növekedést jelent, 2019 azonos időszakával összevetve pedig 41 százalékos bővülésnek felel meg.  Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg 162 darab eladó új lakóingatlan hirdetése közül válogathatnak a vevők a megyében.

Az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára szeptemberben 1,18 millió forint volt, az új házaké pedig 1 millió forintnál járt. Veszprémben az új lakások 853 ezer, a házak 817 ezer forintos áron kerültek meghirdetésre. A megye legnagyobb kínálattal rendelkező településein – Alsóörsön, Balatonfűzfőn, Balatonalmádiban, Balatonakarattyán és Tihanyban – az új lakások és házak átlagos négyzetméterára 1,08-2,4 millió forint volt szeptemberben.

Zala megye

Zala megyében az idei első félévben 674 lakásépítési engedély született, ez az egy évvel korábbihoz képest 81 százalékos növekedést jelent, 2019 azonos időszakával összevetve pedig 14 százalékos bővülésnek felel meg. Az ingatlan.com adatai szerint jelenleg 235 darab eladó új lakóingatlan hirdetése közül válogathatnak a vevők a megyében.

Az eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára szeptemberben 1,63 ezer forint volt, az új házaké pedig 942 ezer forintnál járt. A megyeszékhelyen pedig az eladásra kínált házak átlagos négyzetméterára 578 ezer forintot tett ki, az új építésű lakásoknál ugyanez az érték 757 ezer forint volt. A megye legnagyobb kínálattal rendelkező településein – Keszthelyen, Zalacsányban, Nemesbükön és Nagykanizsán – az új lakások és házak átlagos négyzetméterára 646 ezer -1,76 millió forint volt szeptemberben.