Ez tartja izgalomban a bojlis horgászokat a Balatonnál (balatonihal.hu)

Száz csapat részvételével zajlik a Balatonon a VII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny. Tihanytól Balatonföldvárig ülik körbe a tavat a bojlis horgászok, igyekezvén a legtöbb hét kilogrammot meghaladó pontyot kifogni. A hét legnagyobb hal összsúlya adja a végeredményt.

A VII. NBBH 168 órán át tar, így a világ leghosszabb pontyhorgász versenyévé nőtte ki magát. Az a csapat van „versenyben”, amelynek sikerül 7 darab 7 kg feletti pontyot fognia. Emellett még díjazásra kerül az adott napokon kifogott legnagyobb hal, illetve az abszolút legnagyobb is. Az első 10 és 15 felettit is díjazzák a szervezők, valamint az elsőnek kifogott 20+-ost is.

Tavaly 18,4 tonna pontyot fogtak a versenyzők, ebből 13 darab 20+-os volt, száznál több 15 feletti és ötszáznál több 10 felettit engedtek vissza a fotózás után a csapatok. A legnagyobb mennyiséget kifogó csapat több, mint 628 kilogramm felett teljesített, a legnagyobb horogra akadó ponty pedig 23,2 kilogramm volt.

A szervezők reményei szerint idén is szép fogások várhatók, hiszen a Balaton mindig tartogat meglepetéseket és újdonságokat a versenyzők számára.

A Balatoni Halgazdálkodási társaság honlapján tájékoztatja a balatoni horgászokat a  verseny idején érvényes korlátozásról. Mint a balatonihal.hu írja, az egyetlen korlátozás a behúzós horgászokat érinti:  október 5-én, reggel kilenc óráig a behordós módszer gyakorlása nem engedélyezett, ez természetesen a versenyen részt vevő horgászokra nem vonatkozik.

A versenyzők szektorait táblával és szalaggal jelölték ki, itt tilos helyet foglalni. Azonban az eseményen résztvevők mellé, a szalagozott helyeken kívül nyugodtan le szabad ülni horgászni bármilyen partszakaszon ahol egyébként ez nem tilos, de kérjük a Horgásztársakat előtte beszéljék meg, hogy merre vannak bedobva, illetve behúzva a versenyzők botjai. Így elkerülhetőek a kellemetlen konfrontálódások egymás között. A vízi járműből pecázó sporttársakat arra kérik, hogy ne a versenyzők etetésére, bójájuk körül horgásszanak, hanem egy egészséges távolság betartásával.