Ez a 10 legjobb cukrászda 2024-ben Magyarországon – balatonfüredi is a toplistán (penzcentrum.hu)

A frissen kiadott étteremkalauz 2024-es toplistájára 3 vidéki cukrászda került fel, köztük egy balatonfüredi – írja a penzcentrum.hu, amely kitér arra is, hogy jelentősen megcsappant a cukrászdák száma az elmúlt időszakban.

 

A 2023-as évben jelentkezett a cukrászdáknál is a bezárási hullám, de nem akkora, mint amire a Magyar Cukrász Ipartestület számított – mondta a lapnak Erdélyi Balázs, a szervezet szakmai elnöke, aki szerint főleg az energiaárak nehezítették a vállalkozások életét.

Volt, aki úgy gondolta, hogy annyiért már nem eladható az a termék, hogy a vállalkozás rentábilisan tudjon üzemelni, arra az áremelésre már nem biztos, hogy a vevők bejöttek volna. A másik fele inkább az idősebb kollégák, akik már nem akarnak az adminisztratív nehézségekkel foglalkozni, illetve a többi problémával sem, mint a munkaerőhiány

– magyarázta a szakember, aki szerint a forgalomcsökkenés sem volt olyan drámai, mint várták. Úgy látják, manapság is szívesen járnak az emberek cukrászdákba, fagylaltozókba.

Az idei évben a Málna The Pastry Shop nyerte a Pastry Shop Best Of The Best címet. Az ötéves óbudai Málna The Pastry Shop már a megnyitása évében Magyarország egyik meghatározó, minőségi cukrászdájává vált, 2024-ben harmadik alkalommal szerezte meg az év legjobb teljesítményét jelentő Év Cukrászdája díjat.

 

Az étteremkalauz szerint a legjobb cukrászdák 2024-ben Magyarországon:

  1. Málna the pastry shop (Budapest)
  2. 100 éves cukrászda (Gyula)
  3. Auguszt (Budapest, Fény utca)
  4. Bergmann cukrászda (Balatonfüred)
  5. ChouChou (Budapest)
  6. Egy csipet torta (Budapest)
  7. Four Seasons Gresham Budapest
  8. Gerbeaud (Budapest)
  9. Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda (Sopron)
  10. The Ritz Carlton Budapest

Mint látható, a 2024-es toplistára 3 vidéki cukrászda került fel, míg a Buda és Pest vonatkozásában a város keleti oldala vitte a prímet. Érdekesség, hogy erősek a mezőnyben a nagy szállodaláncok egységei is, de továbbra is képviselik a hazai cukrászati örökséget a nagy öregek, mint például Bergmannék vagy a méltán híres Gerbeaud.