Erre számíthat, aki körbetekerné a Balatont – a femina.hu szerint

A Balaton körbetekerése nagy élmény, a femina.hu munkatársai ilyennek látták.

A Balaton körbetekerésére évről évre rengetegen vállalkoznak, idén mi is megpróbálkoztunk vele. Kétfős csapatunk egy tapasztalt és egy kezdő versenyzőből állt, izgatottan készültünk hát a megmérettetésre – olvasható a portálon.

Hogy miért vonzó a magyar tenger megkerülése két keréken? A mozgás örömén és a bizonyításon túl a csodás táj, jó időben pedig a strandolás lehetősége is sokat nyom a latban. Az út vitathatatlanul nagy élmény, de füllentenénk, ha azt mondanánk, hogy végig fáklyásmenet.

A kezdeti lépések

A Balatoni kerékpárút vagy bringakörút körülbelül 204 kilométer hosszú, rajta biztonsággal megkerülhető a tó. Már az elején lényeges leszögezni, hogy nem végig kiépített kerékpárútból áll, sok helyen a közút kijelölt részén lehetséges a haladás. Mielőtt nekivágnánk, az egyik legfontosabb teendő az időtartam kitalálása. Abban, hogy ki hány nap alatt teljesíti a kört, nagy a szórás, ez edzettségi állapottól és a kitűzött céloktól is függ. Bár a hozzánk hasonló földi halandók számára meglepőnek tűnhet, de sokan bizony egyetlen nap alatt letudják az egészet, valószínű, hogy ők keveset állnak meg nézelődni, és fürdéssel sem múlatják az időt.

A cikk folytatása itt elolvasható.