2019-ben Géczi János nyerte a füredi Quasimodo költőverseny fődíját. Végzettségét tekintve kutató biológus, később költőként és regényíróként, majd művelődéstörténészként és a neveléstudomány művelőjeként vált ismertté. 1982-ben megjelent könyvét, a Vadnarancsokat a hatalom a boltok polcairól hívta vissza, hogy bezúzassa, ekkor vált a neve országos hírűvé. Szenvedélyesen kutatja a szimbólumokká vált civilizációs élőlények, ezen belül is a rózsa sorsát.
Írt könyvet Allah rózsáiról, a muszlim kertekről, az antik mediterráneumról, a rózsa kultúrtörténetéről, jelképeiről és irodalmi vonatkozásairól. Önmeghatározása szerint elsősorban költő, középiskolás kora óta jelennek meg versei, amikért József Attila-díjat is kapott – írja a költővel interjút készítő kultura.balatonfured.hu.
– Örül a Salvatore Quasimodo-emlékdíjnak?
– Igen, több okból is. Amikor a Quasimodo költőverseny 1992-ben elindult, akkor Gömöri György kapta az emlékdíjat, és az egyetlen különdíjat nekem ítélte a zsűri. A mostani elismerés a huszonhét évvel ezelőtti élményeket is visszahozza. Másrészt annak ellenére, hogy a pályázat nemzetközi, engem környékbeliként választottak, aki érzi a lokális itt-lét szépségét is. Egy pályaszakasz után jó, ha az ember értő fülektől kap visszaigazolást. A munkahelyemen dolgoztam épp, amikor megkaptam a díjról szóló értesítőt, nagyon jó érzés volt. Éjfél környékén olvastam el a levelet, aminek következtében másnap kétszer annyit tudtam dolgozni, mint amennyit egyébként szoktam.
– Vissza tud emlékezni a Szűz gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című díjnyertes vers keletkezésének körülményeire?
– Három egészen régi és erős élményből született. Lehetett tudni, hogy össze fognak kapcsolódni, és valamikor egy szöveg jön létre belőlük. Az egyik egy réges-régi római élményem: a Via Giulia utca végén, a Tevere észak-keleti részén van egy Bűnbánó Magdolna-templom. Akkor még ez volt az egyetlen templom Rómában, ahova a hívők magukkal vihették az állataikat. Nagyon érdekes, hogy a legtöbb reneszánsz templom padozata nem vízszintes, hanem egy picit lejt. A belépő azt érzékeli, mintha az oltár egy megemelt szinten lenne, legalább egy fél métert lejt a padló, vagyis ha az ember egy almát elejt, akkor az kigurul az ajtón. Ebben a templomban – ahol az etológus barátommal voltam – a hívők mellett jobb oldalon kutyák ültek, baloldalon a macskák meg a papagájok, és nem volt semmi vita közöttük. A nyitott templomajtóban pedig ott állt egy szamár.
A másik élményem egy sajnos elhalt állat. A kilencvenes években elég sokat jártam és éltem Rómában, ahol Szőnyi Zsuzsa is élt. Zsuzsa sajátos módon nem velünk, a családdal levelezett, hanem időnként küldött egy képeslapot, amit mindig a kutyámnak írt. Úgy adta a sors, hogy ezek a képeslapok nem múzeumokról vagy Róma látképéről referáltak, hanem állatokról, például macskákat vagy szamarat küldött. Egy pulikutyának mi más lehet érdekes – gondolom én. Tehát egy nagyon művelt, a város magyar nagyasszonyának tekinthető hölgy, aki szalont vezet és minden kulturális eseménnyel képben van, képes Rómát élőlényeken, állatokon keresztül hangsúlyozni.
A harmadik volt az előhívó élményem. Ha tehetem, akkor a Sibenik és Zadar közötti Murter szigeten dolgozom. Ott van egy Tisno nevű falu, a hegytetőn pedig egy reneszánsz korabeli Caravaj Gospa (Caravaggio)-templom. Az oltárképen – amit a helyiek előszeretettel dedikálnak Caravaggio-nak, de ez persze nem igaz – egy rózsaszín-piros ruhában lévő, földön ülő madonna látható. Ha a nagy háziállataik kiöregszenek, akkor a szigetlakó dalmátok nem ölik meg őket, hanem elviszik egy szigetre meghalni. Nincs más választásod, mert te magad is meg fogsz halni. Akivel egy életet végigélsz, kirakod egy szigetre, ahol még néhány évet élhet, ha el tudja magát látni. A vers természetesen nem erről szól, hanem a Mária és az ő anyjának a kapcsolatát ábrázoló reneszánsz képtípusnak a leírása, amihez mellékszereplőként egy szamár is csatlakozott.
A teljes interjú a kultura.balatonfured.hu honlapján olvasható.