Elutasították a Balaton-parti változtatások tilalmára vonatkozó javaslatot Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

A pandémia miatt hosszú kihagyás után tartott ismét nyilvános, soros ülést a keszthelyi önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön. A városatyák tájékoztatást hallgattak meg a rendőrség tavalyi tevékenységéről és több vagyonhasznosítási ügyet is tárgyaltak. A testület elutasította a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) azon kezdeményezését, hogy változtatási tilalmat rendeljenek el a teljes keszthelyi Balaton-parton,  a polgármester szerint ugyanis ezzel számos beruházás meghiúsulna.

 

 

A tanácskozáson Nagy Bálint polgármester megköszönte a munkáját mindenkinek, aki a járványhelyzetben és a közelmúltbeli tűzeset károsultjainak segített. Ezután az ülés résztvevői egyperces néma felállással emlékeztek elhunyt keszthelyi közéleti személyiségekre.

A napirendek sorát a Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója nyitotta meg. Dr. Andor László elmondta: eredmény, hogy tavaly tovább javultak a közbiztonsági, közlekedésbiztonsági mutatók, a cél a további esetcsökkenés. Az idei balatoni szezont is megfelelő erőkkel biztosítják.

A testület felülvizsgálta és elfogadta a polgármesteri hatáskörben hozott rendeleteket, majd a 2020-as év adózási tapasztalatairól hallgatott meg beszámolót. Tájékoztató hangzott el Keszthely és az MVM Csoport közös, egyedülálló, jövőbe mutató energetikai mintaprojektjéről.

Meghatározták a képviselők a VÜZ Kft. ügyvezetőjének prémiumfeltételeit, a Premontrei Szakgimnáziummal való együttműködési megállapodást.

Ezek után a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület rendeletalkotási kezdeményezése került a testület elé. Ebben a szervezet azt kérte, hogy a Balaton-partra vezessenek be változtatási tilalmat. A polgármester hangsúlyozta: ha a KÉVE javaslatára ezt bevezetik, akkor az összes jelenlegi és jövőbeni Balaton-parti beruházás ellehetetlenedik, meghiúsul. Példaként említette Nagy Bálint a strandfejlesztéseket, a zámori csapadékvíz elvezetést, az Erzsébet-liget rehabilitációját, a kerékpáros központot, és a tervezés alatt álló, a város jövőjét évtizedekre meghatározó Balaton-parti fejlesztést is. Ez Keszthelyre nézve hatalmas károkat jelentene. Molnár Tibor képviselő, a KÉVE alelnöke jelezte, elnöki felhatalmazás híján nem vonják vissza a kezdeményezést. A szavazás során a képviselő-testület elutasította a rendeletalkotási kezdeményezést, amivel kapcsolatosan egyébként a KÉVE képviselői tartózkodtak – olvasható a Keszthelyi TV honlapján.

A képes beszámoló itt tekinthető meg az önkormányzati ülésről.