Eladnák a keszthelyi sörházat – feltételeket szabott az önkormányzat (24.hu/hirbalaton.hu)

850 millió forint uniós forrásból tervezte felújítani Keszthely önkormányzata azt a műemlékvédelem alatt álló épületet, amelyben a tervek szerint kézműves sörfőzde, sörterasz és szövetkezeti bolt épült volna. A projektet elvileg 2020 végén fejezték volna be, de 2021 júniusára eljutottak oda, hogy az önkormányzat 601 millió forint induló vételárért elkezdte árulni a Reischl-féle sörházat – közölte a 24.hu a város honlapján közzétett hirdetményre hivatkozva. 

Bővebben…

Elutasították a Balaton-parti változtatások tilalmára vonatkozó javaslatot Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

A pandémia miatt hosszú kihagyás után tartott ismét nyilvános, soros ülést a keszthelyi önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön. A városatyák tájékoztatást hallgattak meg a rendőrség tavalyi tevékenységéről és több vagyonhasznosítási ügyet is tárgyaltak. A testület elutasította a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) azon kezdeményezését, hogy változtatási tilalmat rendeljenek el a teljes keszthelyi Balaton-parton,  a polgármester szerint ugyanis ezzel számos beruházás meghiúsulna.

Bővebben…