Ellopták a betegeket vizsgáló orvos okosóráját a balatonfüredi szívkórházban (24.hu)

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség  egy negyvennégy éves férfival szemben, mert tavaly novemberben ellopta az egyik orvos óráját a balatonfüredi szívkórházból.

Az elkövető beteglátogatóban járt a szívkórház intenzív osztályán, amikor észrevette az orvosnak a beteg melletti polcon felejtett, mintegy 100 ezer forint értékű okosóráját.

A doktor már délután észrevette, hogy hiányzik az órája, amelyet korábban az orvosi ellátás közben le kellett vennie, és mivel további kezelésre szorulókhoz ment, azt a beteg melletti tárolópolcon hagyta.

Az eltulajdonított óra azonban GPS-jelek kibocsátásával jelezni tudta a hollétét, így másnap, amikor az orvos a vádlott balatonfüredi munkahelye előtt haladt, telefonja érzékelte az óra által kibocsátott jeleket.  Az orvos ezek után nyomban értesítette a rendőrséget, a kiérkező járőrök pedig a jeleket követték és rövidesen megtalálták az órát a férfinél, majd azt az orvosnak visszaadták.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és az elkövető próbára bocsátását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak – írja a 24.hu az ügyészség közleménye alapján.