Egyeztetést kezdeményezett Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő a Siófoki Polgármesteri Hivatallal a fedett jégpálya ügye miatt. A tervezett fedett jégpálya kivitelezésére a balatonboglári Boglárka Bisztrót és jégpályát is üzemeltető vállalkozó Vécsei Mihály által vezetett Blue Point Sportegyesület jégkorong szakosztálya, valamint a Balatoni Bocsok Hockey Club vállalkozott. A tervek szerint a sátras kivitelű jégpályát Beszédes József Általános Iskola műfüves pályája mellett állítanák fel.
Ezzel egy új sportágya, a jégkorong is megjelenik majd Siófok sport palettáján, hiszen ide helyezzük át a székhelyünket, s később műkorcsolya szakosztályt is szeretnénk elindítani, mondta az egyesületi elnök. Hozzátette: arról már döntött is a képviselő-testület egy korábbi ülésén, hogy támogatja a projektet, az viszont nem volt világos, hogy kivel kell előbb szerződést kötnünk a Siófoki Tankerülettel, vagy a várossal ahhoz, hogy megkapjuk a tulajdonosi hozzájárulást az ingatlan használatára – mondta sonline.hu-nak Vécsei Mihály.
A város egy látványtervet kért a készülő jégpályáról, amelyet eddig tulajdonosi hozzájárulás hiányában nem kezdtek el tervezni. Most azonban a hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülésen bemutatják, hogy milyennek képzelték el a leendő jégpályát.
Hozzátette: megegyeztek arról is, hogy ha minden jól alakul már novemberben a siófoki fedett jégpályán csúszhatnak a jeges sport szerelmesei.