Éledezik a hazai idegenforgalom, de külföldi turisták nélkül csak félig teli a pohár (hvg.hu)

A koronavírus-járvány első hullámának elültével a vártnál gyorsabban kezdődött meg a belföldi turizmus talpra állása, ám a kedvező folyamatok inkább a vidéki városokat jellemzik. Budapesten addig nem lesz látványos a javulás, amíg vissza nem térnek a külföldi turisták.


Szentendre és a Dunakanyar többi települése is feléledt az elmúlt hetekben: a hétvégeken ismét hosszú sorokban hömpölyögnek az autók, az éttermekben alig találni üres asztalt, s újra rendeznek koncerteket és színházi előadásokat – igaz, a járványveszély miatt érvényben lévő szabályok keretei közt. A szokásosnál később – augusztus 7-én – kezdődik a Szentendrei Teátrum is, ahol a programok nagy része kamaradarab.

A Balatonnál még nagyobb a nyüzsgés.

Talán túlzottan is nagy: a védőintézkedések sokszor feledésbe merülnek, egyre kevesebben hordanak maszkot, és ritkul a fertőtlenítőhasználat is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) adatai szerint a hazai idegenforgalom magához térése a pünkösdi hétvégén, azaz május végén kezdődött meg, s azóta is folyamatos a növekedés: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba naponta átlagosan több mint háromezer új foglalásról érkezik jelentés. A Balaton mellett a többi élővíz is népszerű, éledezik a városi turizmus is. Az igények növekedésével sorra nyitnak a márciusban és áprilisban kényszerszünetbe menekült szálláshelyek, a legtöbb panzió és szálloda már ismét fogad vendégeket.

A hazai idegenforgalmi piac egyik meghatározó szereplője, a Danubius május végén kezdte meg vidéki szállodáinak újra nyitását – egyebek mellett a balatonfüredi Hotel Annabella és Marina, valamint a győri Hotel Rába is várja a vendégeket, míg Budapesten elsőként a Hélia tárta ki kapuit, és ezt követte a belvárosi Erzsébet Szálloda. A Gellért augusztus 7-én indul újra, a várbeli Hilton, valamint a Radisson Blue és az Astoria szeptemberben.

Szállodáink újra nyitásához kialakítottuk »biztos pihenés« elnevezésű protokollunkat, mely a maximális higiéniai háttér biztosítása mellett garantálja vendégeinknek a zavartalan kikapcsolódást. A működési szabályzat kitér az étkezéseknél az asztalok távolságán túl például a tálalás és a tálalóeszközök higiéniájára, valamint az ételek biztonságos felszolgálására is. A szabályokat a vendégek is könnyedén átláthatják a nekik készített tájékoztató segítségével. Balatonfüredi szállodáinkban, valamint a bükfürdői Danubius Hotel Bükben 80–90 százalékos a foglaltság – mondja Gál Judit, a Danubius Hotels marketing- és kommunikációs igazgatója.

A Danubiusnál úgy tapasztalták, hogy a belföldi turizmusra épülő szállodáik iránt hamarabb mutatkozott kereslet, ezért is nyitották meg elsőként a vidéki létesítményeiket.

A teljes cikk itt elolvasható.