Az infláció növekedése nem akar enyhülni, de van az a szint, amit már sem a vevőkre, sem a partnerekre nem lehet ráterhelni – mondta az Agrárszektornak a Brancs közösségi finanszírozási portálon feltűnt Spájz Szörp tulajdonosa, Bálint Áron.
Magyarországon nagy népszerűségnek és hagyománynak örvendenek a szörpök, ugyanakkor a válság és az éghajlatváltozás természetesen ezt az ágazatot sem kerülte el. Lassan az alapélelmiszerek is luxussá válnak, de vajon mi lesz sokak kedvenc italával? Tényleg le kell mondania erről is az embereknek? Az Agrárszektor által megkérdezett szakember többek között ezekről és sok más izgalmas témáról is beszélt, egy viszont biztos: válság ide vagy oda, talpon lehet maradni, csak nem mindegy, hogyan.
Mi, magyarok szeretjük a szörpöket, személyes tapasztalatom viszont az, hogy a legtöbben egyszerűen csak leveszik a multik polcairól a tömegárukat. Ti hogyan próbáljátok magatokhoz csábítani a vevőket?
A családban mindig hagyomány volt bodzaszörpöt készíteni, annak idején, a Spájz hőskorában a „kézműves forradalommal” is egy családi történeten keresztül találkoztunk: Kata, a húgom Tihanyban dolgozott egy barátom által üzemeltetett vendéglátóhelyen, amikor vittünk neki pár üveg szörpöt saját fogyasztásra. Pár nappal később kiderült, hogy a főnöke „elkobozta” őket és igen kelendőnek bizonyultak, hiszen mindössze néhány óra alatt el is fogyott a készlet. Mindez 10 éve volt. Ekkor döbbentünk rá, hogy az embereknek van igénye a kézműves, igényes termékekre is a „tucatáru” mellett – mi innen kezdtünk el építkezni. A jobb minőség fontos a vevőknek és persze nekünk is. Egyáltalán nem használunk sűrítményeket, a gyümölcsökből direkt préseléssel dolgozunk, nem adunk adalékanyagot a termékekhez. A fogyasztóknak az is mérvadó, hogy egy hazai, családi kisvállalkozásról van szó, emellett azt is kihangsúlyozzuk, hogy balatoniak vagyunk. Úgy gondolom, hogy ami miatt mi sikeresen tudunk gyarapodni és fejlődni, az ezeknek az együttes hatása. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az exportpiacon is megjelenjünk, és persze újabb és újabb kereskedelmi láncokban is.Miért tartjátok fontosnak, hogy új értékesítési csatornákat keressetek?
Azért, mert mindig szeretnénk fejlődni, és az egyik legnagyobb célkitűzésünk az, hogy minél több emberhez elérjenek a termékeink. Ez pedig akkor valósítható meg, ha egyre több üzletben, platformon, egyéb helyen mutatkozunk meg. Nap, mint nap azon dolgozunk, hogy egyfajta közvetítő szerepet töltsünk be a vidék és a városok között.
A cikk folytatása itt elolvasható.