Egyre több szőlőt telepítenek a Balatonnál (sonline.hu)

Nőtt az igény borszőlő-telepítésre. Az európai uniós szabályok szerint a tagállamokban a borszőlő területe egy százalékkal növelhető évente, vagyis a magyar kvóta az idén 652 hektár. Az idén több mint 500 hektár új borszőlőültetvény telepítésére pályáztak a szőlészek. Ez jelentős növekedés annak fényében, hogy 2016-ban félszáz, tavaly pedig 350 hektár volt ez a szám.

A megyében is többen pályáztak. Az Agrárminisztérium érdeklődésünkre közölte: az idei évre vonatkozó új borszőlő telepítésekre Somogy megyéből döntő többségében a balatonboglári borvidékhez tartozó településekről összesen 29,6 hektárra érkezett be igény a Hegyközségek Nemzeti Tanácsához. A tervezett telepítések mintegy 57 százalékát a Chardonnay, a Kékfrankos és az Olaszrizling fajták teszik ki.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a Somogyi Hírlapnak azt mondta: örvendetes, hogy növekszik a telepítési kedv.

– Ez is segíti, hogy vonzó legyen a szakma a fiatalok számára – mondta a balatonboglári borász. – De talán az is benne van ebben a tendenciában, hogy nem tudjuk pontosan, milyen lesz 2021 után a támogatási rendszer. Vagyis a gazdák még most szeretnék megvalósítani elképzeléseiket, így például telepítést elvégezni. Ezzel együtt Légli Ottó úgy látja: megmozdult a piac, jelentős kereslet lehet a minőségi szőlő után az idén.

– Üdvös, hogy nő az igény a borszőlő-telepítésre, s nem lanyhul a szőlőtermesztési kedv – mondta Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. – A dél-balatoni borvidéken évek óta nem csökken a szőlőterület, nagyjából 3500 hektár. A távlati cél az lenne, hogy növekedjen a terület, hisz a szőlőtábla turisztikai látványelem is egyben.

– A borimport csökkenést mutat az utóbbi időben, az export viszont emelkedett tavaly – tette hozzá. – Az áruházláncok olykor nyomott árai miatt, aki csak tud exportál vagy a gasztronómián belül értékesít