Egymást falják fel a balatoni csukák, ha kevés a táplálék (sonline.hu)

Befejeződött a csukák mesterséges szaporítása a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. buzsáki ciframalmi tavainál. Mivel a Balatonban kevés az ivadékoknak a táplálék, így próbálják a ragadozó halállományt bővíteni – írja a sonline.hu.

Már tavaly ősszel elkezdték kiválogatni az anyahalakat, március első napjaiban pedig szelektálták aszerint, hogy melyik az ikrás vagy a tejes. A napokban közel száz anyahaltól fejték le az ikrákat.

Egy-két hétig a keltetőházban maradnak az ikrák, négy hét után pedig elérik már a 2-3 centiméteres méretet – mondta Fodor Ferenc, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. haltermelési igazgatója hozzátette: az apró halak a kisebb tavakba kerülnek. Fiatal korukban roppant falánkok, ha nincs elég plankton, egymást eszik meg, s akár meg is feleződhet az állomány. A tervek szerint tavasszal motoros csónakokkal, a horgászok segítségével a nádasok környékére helyezik majd ki az előnevelt halakat. Azért van szükség az előnevelt csuka telepítésére, mert a Balatonban kevés az apró táplálék, amelyre a szükségük van párhetes korukban – fejtette ki a szakember.