Egy rendhagyó családtörténet balatoni fotográfiák tükrében (likebalaton.hu)

Méhes Károly író nagyapja, dr. Méhes Gyula a Limnológiai Intézet igazgatójaként az 1930-as években családjával Tihanyban élt. Hangulatos tavi fotók maradtak fent a családi albumban, de mindemellett a Méhes-család története is igen érdekfeszítő. Róluk, sorsukról és a Balaton-szeretetről beszélgetett a család leszármazottjával, Méhes Károllyal Kovács Emőke, amit a likebalaton.hu közölt.

 

– Nemrégiben egy internetes balatoni csoportban hangulatos fotókat osztott meg Tihanyról, a Balatonról, családjáról. Mesélne e képek eredetéről?
– Apai nagyapám, dr. Méhes Gyula a Klebelsberg Kunó által 1926-ban alapított Biológiai Kutató Intézetben dolgozott 1927 és 1940 között. Harminc évesen került oda egy bécsi, majd egy londoni ösztöndíjas év után, vagyis szakmai pályájának első fontos állomása volt ez. A Szilágyságból származott, apja, Méhes Károly egyszerű vízimolnár volt, és ő mint tehetséges fiúcska kapott lehetőséget, hogy tovább tanuljon. Tudtommal Tihanyban nagyon jól érezte magát, 1935-től már ő az intézet ügyvezető igazgatója lett. Ide hozta feleségnek, szintén Krasznáról, nagymamámat, Gyöngyösi Dalmát (1930), és itt született két gyerekük, Dalma (1931) és Károly (1936), az édesapám. Ez a tihanyi bő egy évtized nekik valamiféle paradicsomi állapotot jelentett, hiszen biztos megélhetésük volt, lakással, ellátással, békés környezettel. Méhes Gyula 1970-ben halt meg, amikor jómagam csupán 5 éves voltam, de nagymamámmal sokat beszélgettem később a család múltjáról. Nagymamám 1987-ig élt, és tényleg mindig úgy emlékezett házassága kezdetére, ezekre a balatoni évekre, aminél szebb és jobb nem történt vele se előtte, se utána. Erről is tanúskodnak ezek a fotók.

– Nagyapja, Méhes Gyula a tihanyi Limnológiai Intézet kutatója volt. Mit tudhatunk a pályájáról, eredményeiről?
– A szakmai pályafutásának összefoglalása fellelhető a neten, több fórumon is. Röviden az a lényeg, hogy mint afféle szegényebb sorból való, de jó eszű, törekvő fiú, fiatalember hamar felhívta magára a figyelmet. Szegeden, ahol végül is az I. világháború és Trianon miatt végzett – hiszen Kolozsvárról átkerült Szegedre az egyetem –, Szent-Györgyi Albert munkatársa, majd barátja lett, aki Tihanyban is sokszor meglátogatta, jó pár közös fotó van róluk. A már említett bécsi és londoni tanulmányi év nyomán megvoltak a nemzetközi kapcsolatai, ami már 100 éve is sokat számított. Ahogy most az Arcanum adatbázisban böngészgetek, rengeteg kisebb-nagyobb tanulmány, cikk jelent meg tőle, amik a maguk területén értékelendők voltak, hiszen nyilván ez is számított, amikor Észak-Erdély 1940-es visszatérése után őt kérték fel a Kolozsvári Egyetem Gyógyszerészeti Karának vezetésére, ami egyben a tihanyi évek végét jelentette.

 

Az interjú folytatása a régi családi fotókkal itt érhető el.