Egy jó pofa S.Ö.R. és a humor nagyáúi

Egy jó pofa S.Ö.R-rel indul és az abszurd humor nagyágyúival folytatódik a színházi évad a Kultkikötőben. A 2019-es nyár soron következő előadásairól tájékoztattak a szervezők.

Ezen a hétvégén hivatalosan is elindul a színházi évad a Kultkikötőben, ahol már a kezdés is ütősnek ígérkezik: pénteken a két évtizede töretlen népszerűséggel, és több mint 600 (!) alkalommal játszott, S.Ö.R., vagyis a Shakespeare Összes Rövidítve című előadás érkezik Balatonföldvárra, ahol rögtön másnap, szombaton, a Boldogság című előadás jubilál. Szintén ezen a hétvégén csípheti el a balatoni közönség az abszurd humor legnagyobbjait is: a L’art Pour L’art Társulat Balatonbogláron szórakoztatja a „rendhagyó” poénokra fogékony közönséget.

És ez még csak a kezdet! A nyár végéig, egészen pontosan augusztus 23-ig tartó folytatásban is számos színházi és zenei produkció tölti majd meg tartalommal a balatonföldvári, balatonboglári, balatonfenyvesi és badacsonyi nyárestéket.

A nagydumásoktól az országos bemutatóig

A szabadtéri színpadokon a vidéki és fővárosi kőszínházak előadásai – például az Esőember, vagy A király beszéde – mellett olyan menő nagydumások is „kikötöttek” a kulturális programsorozat repertoárjában, mint Beliczai Balázs, Jankovics Péter, Benk Dénes, Csenki Attila vagy Felméri Péter, de Balatonfenyvesen látható és hallható lesz Dombóvári IstvánHajdu Steve és Galla Miklós önálló estje is.
Ugyanakkor – ahogy szinte minden évben – idén is lesznek komolyabb hangvételű kamaradarabok, amelyek között országos bemutatót is találni: a balatonföldvári szabadtéri színpadon láthatja először a közönség (Járó Zsuzsa főszereplésével) a 23 perc című színdarabot, amely nemcsak egy különleges nő történetét meséli el, hanem egy fontos társadalmi jelenségre is felhívja a figyelmet.

Kultkikötő közönségdíj 2019

Az idei évad újdonsága, hogy a színházi darabokat és előadásokat követően a közönség tagjai értékelhetik is a látottakat – a kifejezetten erre a célra kialakított online felületen (linkek: itt és itt) néhány másodperc alatt megválaszolható kérdésekre adott visszajelzések alapján dől majd el, hogy melyik előadás kapja 2019-ben a Kultkikötő közönségdíját.

A soron következő hétvége (07.11-07.13) programja:

Garázskoncert szabadtéren – IVAN & THE PARAZOL a FrissTeraszon

2019.07.11. 21.00  Badacsonytomaj

Csütörtökön a hazai és nemzetközi zenei színtéren is jól ismert, a beat-korszak köpönyegéből előbújt Ivan & The Parazol blues-zal és hardrock-kal elegyedő ritmusai varázsolnak igazi garázs-hangulatot a badacsonyi FrissTeraszra. A szabadtéri klubkoncert hallgatósága a 2019 márciusában megjelent Exotic Post Traumatic című album lemezbemutató turnéjának állomása, amely Európa nagyvárosaiban indul, majd a hazai helyszínek után a lezárása Amerikában lesz.
Kezdésnek egy S.Ö.R.!

2019.07.12. 20.30 Balatonföldvár

A 2019-es színházi évad a Kultkikötőben hivatalosan a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve című produkcióval startol: Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter ezúttal a Balaton-part közönségének rekeszizmait is próbára teszi, és ahogy már több mint 600 alkalommal, ezúttal is megkísérli a lehetetlent és megpróbálja eljátszani Shakespeare összes művét 2 óra alatt!
Az abszurd humor koronázatlan királyai Bogláron – BEST OF L’art Pour L’art Társulat

2019.07.12. 21.00 Balatonboglár

Az ország minden szegletében foglalkozástól és kortól függetlenül, munkahelyeken és otthonokban számtalan humort értő és szerető ember használja az örökzöld L’art pour l’art szlogeneket, kifejezéseket és poénokat.
Az abszurd humor nagyágyúi – Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt és Szászi Móni – ezúttal Bogláron viszik színpadra azokat a jeleneteket és dalokat, amelyek kimagaslanak a kreatív L’art pour l’art-műhely több mint két évtizedes televíziós és színpadi munkájából. A Besenyő család tagjain kívül szerepel a műsorban a Költő, Naftalin Ernő, de lesz még Best of diavetítés, zene és sok-sok meglepetés is.
Jubilál a Boldogság – Szerelmi kaland 6 képben

2019.07.13. 20.30 Balatonföldvár

A Rékasi Károly és Pikali Gerda főszereplésével, Verebes István rendezésében színre vitt előadás a szerelem+párkapcsolat bonyolult egyenletét boncolgatja.
A Belgiumban és Franciaországban is nagy sikerrel futó darab, édesbús, mai történet a szerelemről és az összetartozás vágyáról. Leegyszerűsítve egy mai „Jövőre, Veled, ugyanitt”, tele szellemes és pikáns jelenetekkel, amelyek azért mélységet-magasságot is bejárnak. Az alkotók által a „szerelmi kaland” műfajába sorolt darabot egészen pontosan 50. alkalommal játsszák.