Egy építkezés, amivel nő a Balaton vízfelülete (Magyar Építők)

24 éve foglalkozik a MAHART Tiszayacht Kft. jelenlegi formájában fő tevékenységeként acélszerkezetű hajók építésével és javításával, illetve építőipari fémszerkezetek gyártásával. Az elmúlt években – korábbi tevékenységének fenntartása mellett – belépett a kikötők építésének piacára is, ahol már több sikeres projektet is maguk mögött tudhatnak.

A Balaton partján három már megvalósult, és egy még éppen zajló beruházást járt végig a cég ügyvezetőjével a Magyar Építők újságírója.  Lovászi Attila elmondta: a vállalat a kikötők fémszerkezeteit előre gyártott szabványos elemekből állítja össze, amelyekhez a szükséges alapanyagot Görögországban gyártják a vállalat számára a MAHART Tiszayacht kikötőépítésre optimalizált gyártmánytervei alapján.

„Ez az exkluzív moduláris rendszer egymáshoz illeszkedő alumíniumszerkezetekből áll össze. Ennek formáját cégünk elvárásainak megfelelően tervezték meg, az elemeket pedig mi magunk gyártjuk a külföldről érkezett főprofilokból. Legyen szó két és fél, hat, vagy éppen tizenkét méteres pontonelemről, mérettől függetlenül sorozatgyártásban tudjuk elkészíteni ezek mindegyikét”

– mutatott rá a kikötők mólóinak építéséhez használt technológia előnyeire. Emellett az is nagy pozitívum, hogy a burkolatot is a megrendelői igényeknek megfelelően tudják kialakítani, legyen szó fáról, vagy akár műanyagról, ráadásul egyedi igényeket is meg tudnak valósítani amennyiben a megrendelőnek egyéb elképzelései vannak.

Az egyik a legelső kikötőépítkezéseként átadott projektjük, a Kékszalag Port (másik nevén Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ) volt, ahol először alkalmazták moduláris technológiájukat egy 140 hajóállásos, kishajókat kiszolgáló létesítmény kialakításához.

Ugyancsak Balatonfüreden található a második fejlesztésük, az UNI Kikötő is, ahol az átvevő hatóság olyannyira meg volt elégedve a precíz munkával, hogy semmilyen átalakítást nem kért, külön hangsúlyozták az elégedettségüket.

A magyar tenger partján haladva két másik városba is ellátogattak: egyrészt a Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület vitorlás kikötőjébe, melyet szintén a MAHART Tiszayacht újított fel, másrészt pedig az alsóörsi Mediterrán Kikötő építkezésére: talán a legnagyobb lelkesedéssel erről a projektről beszélt Lovászi Attila.

„Itt külön érdekesség, hogy bár közel 7,5 hektáros létesítményről beszélünk, a kikötő a Balatonból nem elveszi a területet, hanem növeli annak vízfelületét, ugyanis szárazépítéssel létrejött a projektben egy mesterséges öböl. A külső és belső kikötő együtt közel 300 hajót tud majd fogadni, ennek a kiépítése többek között a mi feladatunk, melyben jelentősen előrehaladtunk: immár a mólók és a bejáróhíd fafelületeit helyezzük el.”