Diszel leválna Tapolcáról (veol.hu)

Nem új keletű kérdést jártak körbe a Csobánc Művelődési Házban szerdán este a szép számmal megjelent helybeliek, akik Tóth Bálint önkormányzati képviselő hívására érkeztek a falugyűlésre. A téma Diszel Tapolcáról való leválása, az 1977-ben elveszített önállóság visszaszerzésének lehetősége volt – írja a veol.hu.

 

Az Eger-patak két partján elterülő településen már számos alkalommal merült fel a függetlenedés kérdése, amit ezúttal az elmúlt évek vidékfejlesztési lehetőségeiből való kimaradás hozott ismét felszínre. A falvak jelentős részében épültek utak, járdák, újultak meg hivatalok, kultúrházak, ravatalozók, valamint eszközökhöz, gépekhez jutottak a mindennapos feladatok elvégzéséhez. Diszel, mivel Tapolca városrésze, ezekből a pályázati lehetőségekből – köztük a Magyar falu programból – kimaradt.

Tóth Bálint azt hangsúlyozta, hogy ők – mármint a Diszelben élők – azokat a községi határokat szeretnék visszaállítani, amelyek az 1977-es beolvasztás előtt voltak hatályban. A jelenlegi helyzetet némileg bonyolítja, hogy egy törvénymódosítás miatt nem csak a helyben élők, hanem a tapolcai lakosság többségi szavazata is szükséges a leváláshoz.

Tóth Bálint hangsúlyozta, tény, hogy sokat kell dolgozni az önállóságért, azonban a fejlesztési lehetőségek, új források megszerzése miatt érdemes ebbe belevágni. Új távlatok nyílnának meg a függetlenné váló község előtt, saját maguk dönthetnének például a helyi sport támogatásáról, a redezvényeikről, vagy éppen egy mindennapos bevásárlást segítő bolt nyitásáról. Vélhetően sokaknak fájó pont az is, hogy a tapolcai önkormányzat új ravatalozót épít a régi köztemetőben, úgy, hogy a diszeli temetőben nincs ravatalozó. A helyi közlekedéssel sem elégedettek, hiszen a helyi járat azon túl, hogy sokba kerül – mint Tóth Bálint külön kiemelte -, egyáltalán nincs szinkronban az itt élők igényeivel.

Az újbóli községgé nyilvánításhoz szükséges jogszabályi hátteret Iker Viktória jegyző ismertette, amelynek bonyolult követelményrendszere, beleértve az adminisztratív előírásokat és az időbeni korlátokat, riasztóan hangzott első hallásra. Ennek ellenére a diszeliek úgy döntöttek, belevágnak, vagy legalábbis körbejárják a lehetőségeket, s ehhez egy héttagú előkészítő bizottságot helyben, nyílt kézfeltartásos szavazással meg is választottak – írja a veol.hu.