Diákok és nyugdíjasok menthetik meg a balatoni vendéglátósokat (magyarnemzet.hu)

A korábban külföldre szerződött szakácsok, felszolgálók közül egyre többen hazatérnek, mert rájönnek, hogy hamis illúzió hajtotta őket más országba — jelezték a Magyar Nemzetnek balatoni vendéglátósok. Mint mondták, ez azonban egyelőre kevésbé enyhíti a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiányt, ami a szezonban ismét a legnagyobb problémája lesz a turisztikai szolgáltatóknak, amelyen diák- és alkalmi munkásokkal igyekeznek enyhíteni.


– Minden feladatra lehet szezonmunkást találni, de a szakképzett szakács pótolhatatlan – mondta a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) Somogy megyei Érdekképviseletének fonyódi területi vezetője. Makkos Péter étteremtulajdonos úgy látja: a külföldre vándorolt magyar munkavállalók részéről tapasztalható némi visszaáramlás a turisztikai munkaerőpiacra, a szaktudás és nyelvismeret nélkül távozottak többsége ugyanis mostanra belátta: hamis illúzió hajtotta őket külföldre. Ez örvendetes, azonban kevés ahhoz, hogy számottevően enyhíteni tudják az ágazatban jellemző munkaerőhiányt – mondta a szakember.

Az utánpótlásképzés kapcsán megjegyezte: huszonöt-harminc vendéglátóipari szak- vagy szakközépiskolába járó fiatalnak alig több mint a fele jut el a képesítésig. – Sok a pályaelhagyó, a mai fiatalok jelentős hányada ugyanis nem bírja a vendéglátós munkával járó kötődést, a nem hagyományos időbeosztást vagy az olyan munkakörülményeket, hogy egy szakácsnak a kánikulában is a 40-45 fokos konyhában kell dolgoznia – fűzte hozzá Makkos Péter.

– Ez a szakma mindig fut. A kilencvenes évek elején a vendégért futott, majd az áruért, most meg a munkaerő után fut – fogalmazott egy Tihanyban tartott szezon-előkészítő tanácskozáson a Kisosz Veszprém megyei elnöke. Vágó Péter szerint idén is a nyári munkát vállaló egyetemisták, főiskolások és a nyugdíjasok menthetik meg a szezont.

A kérdésre, hogy mit tehet egy vendéglős, ha minden igyekezete ellenére sem talál szezonmunkás ­diákot vagy nyugdíjast, Vágó Péter nemes egyszerűséggel rávágta: Képezze magát szakácsnak a tulajdonos! Mint mondta, ez amiatt is indokolt, mert a tapasztalatok szerint a diákmunkások augusztus 15-e, 20-a körül befejezik a munkát, ám ha még tart a jó idő és nyitva marad a vendéglátóhely, akkor a vendéglősnek és a családtagjainak kell beállni pultosnak, felszolgálónak, konyhai kisegítőnek.

– Könnyebb felsorolni, hogy milyen nyári munkát nem ajánlanak a ­diákoknak, mint a lehetőségeket, amelyek közül választhatnak – válaszolta kérdésünkre Demkó Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet siófoki területi irodájának vezetője.

– A legtöbb ajánlat a diákoknak a szállodáktól, a szezonális kiskereskedelmi boltoktól, az élelmiszer-áruházlánci üzletektől és a vendéglátóhelyektől érkezik. Siófokon kiváltképp keresettek a strandi munkák, és például az óriáskerékhez is várnak pénztárosokat, segítőket – tudtuk meg a diákmunka-közvetítőtől. Kitért rá, hogy az időjárás is jelentősen befolyásolja a nyári munkák iránti érdeklődést: borús, esős napokon alig van kereslet, de amint dübörögni kezd a szezon, rögvest megjön a fiatalok munkakedve, ilyenkor általában túljelentkezéssel is számol a siófoki iroda.

Négyszázezer strandos munkáért
Egy vendéglői konyha diákmunkásként alkalmazott kisegítője vagy egy „placcos” felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál. A munkaadók havi 400 ezres fizetésért keresnek szezonális pizzasütőt, az áruházi árufeltöltők, pénztárosok pedig 1800 forintot kaphatnak óránként. A felsőfokú végzettségű fiatalokat a nemzetközi gyerektáborokba, az idegen nyelven beszélőket főként szállodai recepciósnak várják – írja a magyarnemzet.hu.