December közepén hirdetik ki az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat győztesét (veol.hu)

Elkészült Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázati anyaga, a koncepcióról és a térségi együttműködés elképzeléseiről Mészáros Zoltánt kérdezte a veol.hu munkatársa.

A százoldalas dokumentumon két és fél éven át dolgoztak a Veszprém2023 csapat tagjai és kulturális szakemberek. A címre Veszprém a Bakonyaljától Badacsonyig húzódó térséggel közösen pályázik.

– Elsősorban nem látványbe­ruházásokat szeretnénk megvalósítani az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat keretében, hanem közösségépítésben gondolkodunk – hangsúlyozza Mészáros Zoltán, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. igazgatója. Ez azt is jelenti, hogy a kultúrát rendkívül szélesen értelmezték, a művészeti elképzelések mellett városfejlesztési és közösségépítési célkitűzéseket is magában foglal a dokumentum anyaga, amelynek tervei egy 50 kérdésből álló kérdőívre adott válaszsorból rajzolódnak ki.

– A pályázatunk szlogenje az angol Beyond szó, vagyis „Túllépés”. Ez egyrészt utalás arra, hogy Veszprém átlép a pályázattal földrajzi határain, másrészt kevésbé szimbolikusan magában foglalja azt az elképzelésünket is, hogy hassunk a szemlélet- és gondolkodásmódra is – magyarázza Mészáros Zoltán.

Nagy hangsúlyt helyeztek a program kidolgozói a Jutasi úti lakótelep aktivizálására.

– Szeretnénk kicsalogatni az embereket a lakásukból, ehhez sokszor nem is nagyszabású rendezvényekre lenne szükség, hanem a közterek kisebb-nagyobb átalakítására, közösségi helyek – legyen szó egy pavilonról a sakkozóknak vagy főzőhelyekről – létrehozásáról – folytatja az ügyvezető igazgató. A tervekben a város egyik szimbóluma, a húszemeletes is kiemelt szerepet kap, az épület külső átalakítására európai tervpályázatot is kiírhatnak. A javaslatok között szerepel a buszpályaudvar elköltöztetése jelenlegi helyéről, ahol egy EKF-központ jöhet létre, amely 2024-től akár ifjúsági, közösségi, kulturális és szórakoztató funkcióval működhetne tovább.

Az elmúlt másfél–két évtizedben egyre szorosabban összekapcsolódott a város neve a zenével. A pályázat egyik célja, hogy a már meglévő, országosan ismert fesztiválokat továbbfejlesszék, emellett olyan programokat, rendezvényeket indítanának el, amelyek új színt hoznak a zenei palettára. Ez nemcsak fesztiválokat jelent, hanem például azt, hogy széles körben bővítsék a lakosság zenei ismereteit, például a nem zenei tagozatos iskolákban tanulók is megismerkedjenek a hangszerekkel, de a tervekben stúdió és zenei labor építése is szerepel.

Szeretnének létrehozni egy artmozit egy olyan helyszínen, amely a szerzői filmek bemutatása mellett közösségi térként is funkcionálna, például más kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak is otthont adhatna. Szintén fontos célkitűzés, hogy megtöltsék élettel, programokkal a város köztereit – például az Óváros teret –, emellett építészcsoportok dolgoznak azokon a terveken, hogyan lehetne vidámabbá, élettel telibbé varázsolni épületeket.

Az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés történetében két alkalommal volt példa térségi pályázatra: Marseille Provence-szal, míg 2010-ben Essen a Ruhr-vidékkel e­gyüttműködésben valósította meg a programot. A Veszprémet övező térség bevonására számos ötlet szerepel a pályázatban. Az egyik terv, hogy a Balaton nemzetközi ismertségét erősítsék, egyúttal továbbfejlesszék a tó körüli gasztronómiai és kulturális adottságokat, és lehetőség szerint nemzetközi együttműködésekbe kössék azokat. A kultúra kiterjesztését, népszerűsítését célozná, hogy művészeti csoportok – legyen szó bábszínházról, komolyzenei együttesről – rendszeresen lépjenek fel a térségben, valamint az is, hogy valódi közösségi helyek jöjjenek létre a legkisebb településeken is. Szintén a térségi együttműködést szolgálná, hogy a rendezvények és infrastrukturális beruházások mellett szívesen támogatnának közösségi megosztás alapú innovatív fejlesztéseket. Mészáros Zoltán kiemelte, a cím elnyerése esetén arra törekednének, hogy a megvalósult fejlesztések, új ötletek és kezdeményezések 2023 után is fennmaradjanak és hosszú távon szolgálják az itt élőket.