Rejtélyes dal született a Balaton fagyijáról. Terjed a közösségi oldalakon, eddig közel négyezren hallgattak bele – írja a veol.hu. A rejtély nem is a dal népszerűségében rejlik, hanem abban, hogy senki sem tudja, ki a szerzője, mondta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség munkatársa. Hozzátette, remélik, hogy a dal szerzője előkerül még a Balaton Fagyija választás előtt – ami május 9.-én lesz – és meghívhatják arra a fagylalthajóra, amelyre bárki felszállhat, hogy megkóstolja az idei év balatoni fagylat-különlegességeit – írja a veol.hu.
Itt hallható a dal:
A történet egy helyi fagyizó emailfiókjából indult: a tulajdonos egy névtelen üzenetben kapta meg a dalt, csatolmányként, azzal a megjegyzéssel, hogy „szabadon használható a nyári szezonban”. Sem aláírás, sem további magyarázat nem érkezett.
„A fagyizó tulajdonosával azt beszéltük meg, hogy megpróbáljuk kideríteni közösen, hogy ki a szerző. Ezért feltettük a zenét a Balaton Fagyija választást népszerűsítő közösségi oldalra, hátha valaki felismeri a dalt” – mondta Éskovács.
Egyesek szerint a dal gyanúsan „túl tökéletes”: a szöveg gördülékeny, a dallam rendkívül egyszerű, mégis hatékonyan ragad meg az ember fülében. Többen azt feltételezik, hogy a számot valamilyen mesterséges intelligencia – például egy dalszöveg- vagy zeneszerző algoritmus – alkotta meg. Mások viszont inkább arra tippelnek, hogy egy tehetséges fiatal zenész állhat a háttérben. Szerintük a dal apró hangulati árnyalatai és az emberközeli szöveg olyan kreativitást tükröznek, amit egy algoritmus egyelőre nem tud teljesen utánozni.
A hétvégén arra kérték a balatoni cukrászdák, éttermek tulajdonosait, játsszák le a számot a fagyis pultok közelében, hátha valaki rájön, ki írhatta a dalt – írja a veol.hu.