Úgy tűnik, óévbúcsúztatás gyanánt egyre divatosabb a jeges vízbe merülés. Újév napján ismét több százan hódoltak ennek a rendkívüli hobbinak Szigligettől Tapolcán, Orfűn és Nagymaroson át Szolnokig. A „nemzet rozmárja”, a gyakorlott jegesfürdőző, ifj. Schirilla György szerint immunerősítő, serkentő hatása van ilyenkor a nyílt színi vízbe merülésnek, de csak a makkegészséges emberek számára.
Országszerte több százan köszöntötték 2020-at jegesfürdőzéssel. Szigligeten például több mint hétszázan rohantak be a 2 Celisus-fokos Balatonba, majd talán még gyorsabban ki a vízből a forró teához, forralt borhoz a partra. Nagymaroson, a szabadstrandon félezren mártóztak meg a Dunában, Tapolcán, a Malom-tóban kétszázan úsztak. Látszólag nő a hobbi jegesfürdőzők száma, ám az avatott sportember némileg árnyalja a képet. – A makkegészséges emberek immunrendszerét erősíti a jegesfürdőzés, gond nélkül kibírnak egy-másfél percet is 0 Celsius-fokos vízben – fejtette ki a Magyar Nemzet megkeresésére a „nemzet rozmárjának” is nevezett Schirilla György. A sportember példaként felhozta, hogy az ortodox kereszténység országaiban, mint például Oroszország, a babákat rendre jeges vízbe merítik, mivel orvosilag kimutatták, a csecsemő immunrendszere a jéghideg fürdőtől rendkívül edzetté válik.
– Az így felkészített csecsemő aztán gyerekként, majd felnőttként is megismétli a jeges fürdőt. A világhálón megtekinthető az a videó, ami a szibériai Jakutszkban készült tavaly december végén arról, hogy a helybeliek mínusz 47 fokban merülnek a jégbe vágott lékbe, mártóznak meg a vízben. A jeges vízbe merülés a finneknél is elengedhetetlen része a szaunázásnak, amikor az izzasztókúra után rohannak ki a hóba és ugranak a jeges vízbe – sorolta Schirilla György. A nemes hobbi azonban az avatott sportember szerint idült – cukor-, szív-, pszichiátriai – betegségben szenvedőknek vagy felkészülés, edzés nélkül egyáltalán nem ajánlott, sőt tiltott, mert a kísérletező az életével játszhat.
Schirilla György a folyamatos dunai úszás, edzés, rendszeres jógázás mellett telente legalább hét-nyolc helyen merül, és ahol lehet, úszik jeges vízben. Így visszatérően Baján, Vácott, Halásziban, Tapolcán. Idén az utóbbi helyen, a város közepén található Malom-tóban 202 gyerek és felnőtt úszott a sportemberrel együtt. Újév délutánján Szolnokon már csak tizenhárman rozmárkodtak Schirillával, aki azt mondja, bár látszólag egyre többen köszöntik az új esztendőt jeges fürdőzéssel, azonban valami nagyon megváltozott. – Még az 1950-es években apukám (idősebb Schirilla György) átúszta a jeges Dunát, amit aztán minden évben megismételt. Nemzeti hősként tekintettek rá az emberek. Például 1968-ban ötvenezren szurkolták végig a Duna átúszását a fővárosban.
Miután 1999-ben itthagyott bennünket, átvettem a stafétát, és a rákövetkező tíz esztendőben rendre átúsztam én is a jeges folyót. Rekordot is tartok, miután az egyik alkalommal 26 percet töltöttem a 0 fokos vízben. Ekkor kaptam a „nemzet rozmárja” címet, rendre vonzottam és vonzom is a követőket. Ám az utóbbi öt-hat évben a rozmárkodás már teljesen átalakult. Egyfelől nincs jég, másfelől tapasztalataim szerint nincs szükség már hősökre. Olyan „rozmárt” is ismerek, aki úszni sem tud, csak bemegy derékig a jeges vízbe, majd kijön, ebből áll nála a rozmárkodás – mondta Schirilla György, aki szerint elkorcsosult itthon a kiváló immunerősítő hobbi, a jeges merülés.
– A globális felmelegedés mellett ennek az az oka, hogy elkényelmesedtek az emberek, ha tehetnék, az udvarra is autóval mennének ki. Szomorú, hogy ide jutottunk – tette hozzá a nemzet rozmárja.
Nemzetközi csobbanás a tél végén
A tél végén tervezi megszervezni az első nyilvános téli Balaton-átúszást a Téli Úszó Sportegyesület, amelyhez a kvalifikációs versenyt a napokban rendezték meg Gyömrőn, a Tófürdő jeges vizében. A Tihany–Szántód-távot tavaly átúszó Zimányi András főszervező a Likebalaton.hu-nak jelezte, hogy az úszás 1250 méteres távjára a legfelkészültebb hazai indulókon kívül Ausztriából, Szlovákiából és Csehországból is várnak úszókat – írja a magyarnemzet.hu.