Büntetőfékezéssel okozott balesetet az M7-esen – rossz lelki állapotban volt

Büntetőfékezés miatt indult büntetőeljárás egy 38 éves budapesti férfi ellen, aki tegnap okozott balesetet az M7-es autópályán Kőröshegy magasságában – a  Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. A férfit a helyszínen elfogták.

 

Az ügy adatai alapján 2022. november 1-jén 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben – Kőröshegy magasságában – utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni.

 

Így járt a büntetőfékező kocsija, szerencsére személyi sérülés nem történt (Fotó: police.hu)

 

Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát.

A helyszín (Fotó: police.hu)