Beszáll a balatonföldvári kikötő beruházója a strandüzemeltetésbe

A Nyugati strand fenntartásának, működésének költségét a kikötőépítésig a belépőjegyek díjából finanszírozta a város. Idén ezt, a kieső ám a működéshez szükséges költséget jelentős részét vállalja át a kikötőépítést végző cég, a Balabo Kft – közölték a város honlapján. 

Ahogyan arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt, a balatonföldvári képviselő-testület döntése értelmében az idei nyártól ismét ingyenes lesz a Nyugati strand, mert a kikötőberuházás és az ebből származó pluszbevételek, lehetővé teszik a strandnak a fenntartását ebben a formában is a jövőben.

A szabadstrandnak azonban így is lesznek fenntartási költségei, mint például az illemhelyek takarítása, a partszakasz rendbentartása, fűnyírás, szemétszállítás.

A beruházó ígérete szerint legkésőbb a hivatalos fürdési szezon kezdetére június 15-re strandolásra alkalmassá teszi a területet.