Ismét napirendre kell tűzni a balatoni iszapkotrás kérdését, hiszen a magasabb vízszint ellenére mutatkozó iszaposodás várhatóan több tóparti települést is egyre inkább érinteni fog – közölte Galácz György a komoly iszap-gondokkal küzdő Balatonmáriafürdő polgármestere a hirbalaton.hu-val.
Az alig 800 lakosú Balatonmáriafürdő idén áprilisban kért 30 millió forintos segítséget a kormánytól, jelezve, hogy önerőből nem tud mit kezdeni a tópartját másfél-két kilométer hosszan ellepő félméteres iszappal, ami két strandját is érintette. A gyorssegély a szezon előtt a strandbejáró stégek jelentős meghosszabbításából fakadó pluszkiadásokra kellett. A térség országgyűlési képviselője egy helyi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a támogatás megítélése folyamatban van, azonban a pénz a mai napig nem érkezett meg.
Galátz György a hirbalaton.hu megkeresésére elmondta, továbbra is reménykednek abban, hogy a támogatást valamilyen formában megkapják. Beszámolt arról is, hogy a település szeretné elérni, kezdődjenek komolyabb kotrások a partjai mentén, és a következő nyári szezont ne kelljen 40 méter hosszú stégek építésével, vagy meghosszabbításával kezdeni, mert az nem tesz jót az idegenforgalmuknak. „A turizmusból élünk, számunkra ez alapvető fontosságú kérdés” – fogalmazott a polgármester.
Közölte, az utóbbi években magasabban tartott vízszint ellenére Balatonberényben és Balatonfenyvesen, sőt néhány északi település partjainál is problémát okoz már az iszaposodás. Valamikor rendszeresen kotorták a Balatont, leginkább a vízgyűjtő területeiről a befolyóin bekerülő iszap, üledék miatt, az utóbbi évtizedekben viszont a standok eseti lepelkotrásain kívül nem történt érdemi beavatkozás – tette hozzá. Balatonmáriafürdőn egyelőre nem kínálkozik más megoldás, minthogy hagyják szárazulattá alakulni azokat a területeket, amiket feltöltött a feltorlódott iszap a mederben. (A Balaton jogi partvonala ezzel nem változik, csak éppen a víz helyett iszap tölti ki adott helyen a medret.)
A 300 milliárd forintos balatoni fejlesztésekre szánt, majd kormányhatározatban visszavont forrásban több mint 30 milliárd forintot nevesítettek a vízügyi kérdések kutatására, megoldására, amiben az iszapkérdés is szerepelt – mondta Galácz György. Hangsúlyozta, nincs egyedül azzal a reményével, hogy a kormány az ügyben esedékes újabb döntésével visszaadja az eredetileg tervezett összeget a stratégiai fontosságú célokra. Közölte, települése a térség érdekképviseltét ellátó Balatoni Szövetséghez fordult azzal a kéréssel, hogy kezdjen az ügyben konzultációt a kormány illetékes szakembereivel, és kezdeményezze a Balatonnál több évtizede leállított érdemi iszapkotrás újraindítását.
(19:38)