Balatoni Szövetség: az NGM ragaszkodik az idegenforgalmi adót kiegészítő állami támogatás csökkentéséhez (MTI)

Hiába fordult a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nemzetgazdasági miniszterhez, tiltakozva az idegenforgalmi adó (ifa) mellé járó állami kiegészítés jövőre tervezett csökkentése miatt, elutasító választ kapott – számolt be Balassa Balázs, a szervezet elnöke az MTI-nek pénteken.

A nemzetgazdasági tárca államháztartásért felelős államtitkára, Banai Péter Benő által küldött válaszlevél szerint az önkormányzati köznevelési működtetési feladatok megszüntetése, és állami átvállalása miatt forrásátrendezésre van szükség. Ehhez mintegy 55 milliárd forintot kell előteremteni, részben a jó adóerő-képességű önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásából, részben az önkormányzati támogatás egyes jogcímeinek megszüntetésével, csökkentésével. Ennek részeként csökken a jövő évtől az ifa-bevételek minden forintja után korábban járó 1,55 forintos állami támogatás 55 fillérrel.
A minisztériumi válasz a döntés indoklásában hivatkozott arra, hogy jövőre több mint kétszeresére, 11 milliárd forintra emelkedik a turisztikai célelőirányzat keretösszege, továbbá új támogatásként 10 milliárd forint jut majd turisztikai fejlesztésekre.
Balassa Balázs szerint a tervezett elvonások „méltánytalanok és aránytalanok” a balatoni önkormányzatokra nézve, amelyek így nem lesznek képesek a turizmussal járó alapfeladatok ellátására sem, miközben az országos stratégia a turizmus, mint nemzetgazdasági ágazat nagyléptékű fellendítéséről szól.
Balassa Balázs szerint a Balaton térségében, ahol egyéb ipari tevékenység nem alakulhat ki a régiót védő Balaton-törvény értelmében sem, komoly teher hárul az önkormányzatokra a lakosságszám olykor tízszeresét is kitevő vendégforgalom kiszolgálása miatt. A balatoni települések minden ifa-bevételt visszaforgatnak a turizmusba. Ha ezek a források szűkülnek, az önkormányzatok nem, vagy csak részben tudják biztosítani az idelátogató vendégek számára a megszokott és elvárható településképet, szolgáltatásokat.

(16:53)