Balatonfüred nem kér a zamárdi fesztiválokból

„Hihetetlenül szükség lenne egy egységes csendrendeletre az üdülőrégióban, amelynek fontosságára ez a nyár is ráerősített” – nyilatkozta még 2019-ben Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) korábbi elnöke, Szigliget polgármestere a hirbalaton.hu-nak. A helyzet nem változott – derül ki Balatonfüred polgármesterének friss Facebook bejegyzéséből, amelyben a zamárdi fesztiválok okozta zajszennyezés tarthatatlanságáról szól.

 

Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere így ír:
💃🏻🕺🏿Két hete ért véget Zamárdiban a Strand Fesztivál. Ezt megelőzően, június végén rendezték meg a Balaton Soundot.
🤯Mindegyik fesztivál az érintett északi parti településeken, így Balatonfüreden is komoly felháborodást váltott ki.
😎🙇🏻‍♂️Természetesen voltak, akiket nem zavart, voltak akik azt mondták, ezt el kell viselni, de nagy számban voltak azok, akik azt mondták, ezt az állandó és folyamatos zajhatást éjszaka nem lehet elviselni.
🙋🏻‍♂️Azt gondolom, nem lehetséges az, hogy állandó lakosok és üdülővendégek életét és nyugalmát ezek a fesztiválok az eddigieknek megfelelően ellehetetlenítsék.
👉🏻Együttműködést várok és egyeztetni szeretnék Zamárdi vezetőivel, a fesztivál szervezőivel és természetesen a szabályozó hatóságokkal az éjfél utáni zajhatások tekintetében.
👉🏻Nem hiszem, – hogy ilyen nagyhatású rendezvények tekintetében, amelynek lételeme az egész éjszaka történő zenélés, és ahol a hangot a Balaton felerősíti – , egy közigazgatásilag határos településnek semmilyen beleszólása ne legyen. Most ez a helyzet!🙋🏻‍♂️