Idén május elsején rendezik meg a nagyszabású kerékpáros eseményt. A Balatonfondo 2025 résztvevői 68 és 134 kilométeres távokon szelik át a Balaton-felvidéket, a versenyközpont Balatonfüreden lesz.
Számos forgalmi korlátozásra kell számítani május elsején Balatonfüreden és a Balaton-felvidéken. A Balatonfondo 2025 mezőnye csütörtökön reggel 8.30-kor rajtol a balatonfüredi Vitorlás térről. A 68 kilométeres táv útvonala többek között érinti Tihanyt, Aszófőt, Balatonszőlőst, Tótvázsonyt, Vöröstót, Mencshelyt, Dörgicsét, Vászolyt és Pécselyt. A hosszabb távon indulók ezen települések mellett áthaladnak Nagyvázsonyon és Kapolcson, egészen Tapolcáig tekernek, majd Badacsonytomaj, Kővágóörs, Mencshely irányából érnek vissza Balatonfüredre – írja a veol.hu.
Az útvonalakon teljes és részleges lezárásra kell számítaniuk a helyi lakosoknak és az arra közlekedőknek.
Ezekre a forgalmi korlátozásokra kell számítani
- A tihanyi éles rajttól Tótvázsonyig: élboly+15 perc teljes zárás, utána részleges zárás.
- Barnag és Vöröstó: élboly teljes zárás, utána részleges zárás.
- Vigántpetendtől a Tapolcáig tartó részen, ahol a 77-es számú főutat használjuk, teljes útlezárást alkalmazunk az élbolytól számítva 45 percen belül kerékpározóknak
- Tapolcától Aszófőig: élboly+15 perc teljes zárás, utána részleges zárás.
- Aszófő: teljes zárás
- Balatonfüred: élboly+15 perc teljes zárás, utána részleges zárás.
A Giro d’Italia 2022-es magyarországi Nagy Rajtjának emléket állító Balatonfondo keretében gyerekfutamokat is rendeznek, ezek 10.30-kor kezdődnek Balatonfüreden.