Tizenkettedszer tartottak János-napi boráldást Balatonlellén a környékbeli borászok és szőlősgazdák részvételével. Az újbor megszentelésének hagyománya Szent János apostolhoz kapcsolódik, aki a borászok védőszentje is.
Ünnepi címke és nemzeti színű szalag került a boros üvegekre a balatonlellei katolikus templomban. A boráldás több évszázados hagyománya János apostolhoz fűződik, akit egy pogány főpap itatott meg mérgezett borral, hogy lássa, megmenti-e Isten a haláltól. Jánosnak nem lett baja, és a csoda láttán a főpap is hinni kezdett.
„A jó szőlősgazda napra kész a szőlőjével, soha nem hanyagolja el, mert ismeri, gondosan figyeli, vizsgálja, helyesen műveli, mert szereti a szőlejét. Így a mi atyánk is tisztogat minket, idejében észreveszi a bajokat, és közbeavatkozik akkor, amikor kell” – fogalmazott Kovács Jenő plébános.
Sok borász ismeri a János-naphoz kapcsolódó népszokásokat. A megszentelt borból öntenek a hordókba, hogy ne romoljon meg a benne lévő bor.
„Add, hogy a magyar bor legyen a határokon átívelő testvéri összetartozásnak és szolidaritásnak is hatékony jele és eszköze” – hangzott a boráldás.
A balatonlellei borászok úgy látják, hogy az utóbbi évek legjobb évjárata született meg. Pócz József borász szerint ilyen egy ideális év, mint az idei. „Akkor süt a nap és annyi, amennyire szükségünk van, annyi eső esik, amennyire szüksége van a szőlőnek, és amikor nagyon kell a szőlőnek természetesen. És az a legklasszabb dolog, amikor a szüreti időszakban, akkor tényleg nagyon szép napos szeptembert élünk, augusztus–szeptembert élünk, akkor biztos, hogy garantálható, borítékolható a jó minőségű bor.”
A balatonlellei borászok szerint a fehér, a vörös és a rozé borok esetében is kiemelkedő évjárat várható. Az újborokat pedig ilyenkor már meg is lehet kóstolni.
A HírTV híradása az eseményről itt található.