Az ország leghosszabb szüreti felvonulása lesz Badacsonyban (likebalaton.hu)

A felvonulás, szeptember 12-én, vasárnap 10:00 órakor indul Badacsonytomajról és a 71-es számú főút Badacsonytomaj és Badacsony közötti szakaszán halad végig, környékbeli települések képviselői, néptánc együttesek, legionáriusok, magyarországi borrendek, kopjások, huszárok és zászlóforgatók, tűzzsonglőrök, lovas fogatok, fúvószenekarok alkotják a színes forgatagot. Minden badacsonyi szüreti felvonulás a szőlőharang megáldásával kezdődik, ezt a harangot viszik minden évben a felvonulók élén a néptáncosok a település központjába.

A Badacsonyi Szüret a régió legimpozánsabb őszi rendezvénye. A rendezvényen a vendégek megkóstolhatják a helyi borosgazdák karakteres borait, és megtekinthetik az ország leghosszabb szüreti felvonulását. Az előző években 600-700 felvonuló haladt végig a településen, idén is több száz résztvevőt várnak a szervezők – írja a likebalaton.hu.

Az első, televízió által is közvetített Badacsonyi Szüretet 1964-ben rendezték meg és azóta is fontosnak tartják, hogy megünnepeljék a helyi borosgazdák, szőlészek munkájának gyümölcsét. A két nap során a vasárnapi fő attrakció, a szüreti felvonulás mellett, egyéb kulturális programokkal is várják a borok szerelmeseit a rendezvény színpadán Badacsonyban a Móló Parkban.

A múltban a nagyobb szőlőbirtokosoknak többfelé is volt szőlőjük, és ha egyik helyen végeztek a szedéssel, a szüretelők mentek a másik szőlőhöz. Ilyenkor a helybeli és a közeli falvakból érkező zenészek, barátok, puttonyozók, szedő lányok kísérték a kádakat szállító kocsikat, szekereket. Nem hiányzott a férfiak kezéből a boroskancsó, a lányokéból a friss must és a szőlő. Szólt a zene, szállt az ének, tréfás rigmusok hangzottak. Minél jobb volt a szüret, annál látványosabb volt a vonulás.