Számos, kifejezetten a fiatalokat célzó eleme is volt az októberben zárult „Erdei misztérium, avagy Játék a zöldben” címet viselő EKF-programnak Hévízen.
A közel fél éven át tartó kulturális, művészeti sorozatot a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-program támogatta, több mint 12 millió forinttal. Berta-Tóth Manuéla, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. marketingmenedzsere a zaol.hu-nak elmondta: tavasztól őszig felnőtt- és gyerekszínházi előadások, ismeretterjesztő geobotanikai túrák, erdei mikrokoncertek, performance-ok és az öko-art projektek hívogatták a Véderdőbe az érdeklődőket. Az 54 ingyenes esemény közül huszonegyet kimondottan gyerekeknek, diákoknak szerveztek.
Bizonyítandó, hogy nemcsak a zenei és színházi előadások voltak e sorozatban fontosak, 26 ismeretterjesztő geobotanikai sétát is szerveztünk a Véderdőben április és október között – fogalmazott Berta-Tóth Manuéla.
Emellett fiatalokat megszólító művészeti projekt helyszíne is volt a Véderdő. Nemrégiben helyi iskolák bevonásával, öko-art jelszóval, kisebb alkotások készültek, amelyek a természet körforgásának köszönhetően idővel újra eggyé válnak a natúrával.
Az Erdei misztérium fenntartható, zöld és ökotudatos eseménysor volt. S nemcsak azért, mert azt gondoljuk, ez nagyon fontos kihívása a mai világnak, hanem a helyszín, az erdő is inspirált bennünket. Fontos szempont volt, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a programsorozat ökológiai lábnyomát, s hogy minél kevesebb kárt okozzunk, nem építettünk színpadot, nem volt világítás: a természet adta a díszletet és a helyszínt. A nézőtér ülőhelyei például régi, felújított faszékek voltak, s nem vásároltunk drága, egyszer használatos eszközöket sem – hangsúlyozta Berta-Tóth Manuéla.