650 ezer forintra emelkedett a SZÉP-kártya kedvezményes kerete és élelmiszerre is felhasználható lesz

Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni – közölte az illetékes tárca az MTI-vel.

 

A kormány döntése értelmében 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók a jelenlegi kereten felül a SZÉP-kártyára egyszeri legfeljebb 200 ezer forintos többlet összeget utalhatnak dolgozóiknak.

Így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedik a rendkívül kedvező adó és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatják.

A SZÉP-kártya keretének megemelése bővíti a turisztikai keresletet, a felhasználás kibővítése pedig számottevően növeli a családok vásárlóerejét. Az intézkedés jelentősen növeli a fogyasztást, segíti az élelmiszeripart, végső soron hozzájárul a magyar gazdasági teljesítmény növekedéséhez és a munkahelyek megvédéséhez – közölték.