A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a VEMÉV-SZER Kft. konzorciumának kivitelezésében elkészült az egyetem tereit a gyalogosfogalom számára megnyitó „zöld campus” projekt, illetve a kétszáz férőhelyes mélygarázs is.
Együttesen csaknem 15 milliárd forintos beruházás keretében jött létre a campus felújítása, fűtéskorszerűsítése és az egyetemi mélygarázs megépítése. Az ehhez szükséges forrást az EKF 2023 program, a Magyar Állam, valamint a Pannon Egyetem közösen biztosította – írja a Magyar Építők.
A projekt koncepciója mindemellett szorosan kapcsolódott a Zöld Város Veszprém fejlesztéséhez is, amelynek során szintén a VEMÉV-SZER Kft. munkájával, egy a szabadtéri és parkhasználati célokat is előtérbe helyezett, egybefüggő sétálóövezetet alakítottak ki Veszprém belvárosában.
A projekt fő célja egy olyan egyetemi campus létrehozása volt, amely szervesen kapcsolódik a belváros szabadtérrendszeréhez, közvetlen kapcsolatban áll a városi terekkel, a gyalogos forgalom számára pedig szabadon megközelíthető és átjárható.
A felszíni parkolás lecsökkentésével és a gépjárműforgalom visszaszorításával egy gyalogos prioritású forgalmi rendszer alakult ki.
A 200 férőhelyes mélygarázsban 100 egyetemi és 100 üzleti hasznosítású parkolóhelyet alakítottak ki, ami a terület északkeleti részén, a rekreációs közösségi és sporttér alatt kapott helyet. Az egyetemi campus gépjármű közlekedési főbejáratát áthelyezték, ahonnan rámpán keresztül lehet lejutni a felszín alatti parkolókhoz.
A projekt további részeként egy új, szabadtéri multifunkcionális pálya épült, amely számos sport művelésére ad lehetőséget.
A teljes terület rendezése során 2.257 m2 térkőburkolatot helyeztek le, 14.607 m2 zöldterületet rendeztek vagy hoztak létre, továbbá mintegy 14.400 m2 autós közlekedésre is alkalmas utat építettek.
Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter felhívta a figyelmet arra, a többmilliárdos beruházás egy szigetet old fel a város közepén. A jövőre 75 éves egyetem és a több mint ezer éves város között mindig fennállt egyfajta különállás: bár az intézmény itt van a városban, úgy tűnt, nem része annak, mintha nem lett volna párbeszéd a város és az egyetem között. Ez mostantól megváltozik, hiszen mindazon akadályok megszűnnek, amelyek az egyetem területét a várostól elválasztották és egybe nyílik a campus a várossal, az Erzsébet-ligettel. Ez egy olyan megújulás, ami új fejezetet nyit a város és az egyetem történetében.
Az EKF nem csak arra ad lehetőséget, hogy Veszprém belépjen az európai élmezőnybe, hanem annak a kötelezettségét is hozza, hogy az élmezőnyben frissen elfoglalt helyét megőrizze a következő években. Ehhez minden intellektuális és fizikai energiára, pénzügyi támogatásra, emberségességre és emberiességre is szükségünk van. Amint a miniszter hozzátette: „abban bízom, hogy itt, amikor az Erzsébet-liget és a megújuló egyetemi campus egymásba nyílik, ennek a korszaka kezdődik el.”