A virtuális térben sütöttek és szereltek Siófokon (sonline.hu)

Folytatódott a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs programja, amely arra ösztönzi a fiatalokat, hogy amikor a továbbtanulásról döntenek, válasszanak szakmát. Ezúttal a konyha és az autószerelő műhely került a virtuális térbe. 

A Beszédes József Általános Iskola hetedikesei virtuális eszközök segítségével próbálhatták ki, milyen lenne, ha szakácsként hamburgert kellene készíteniük a konyhában, de az autószerelők által használt fogásokat is megismerhették VR eszközökkel és szemüvegeken keresztül – olvasható a sonline.hu tudósításában.  A két népszerűbb foglalkozás mellett a kőművesek és a szabók alaptevékenységeiben is kipróbálhatták magukat a fiatalok, akik falaztak vagy éppen ruhát szabtak a virtuális térben.

Kurucz János, a kamara pályaorientációs tanácsadója elmondta, hogy azért a hetedikeseket szólították meg, mert ők még nem feltétlen rendelkeznek végleges tervekkel a továbbtanulásukról, és a számukra már jól ismert informatikai eszközök segítségével megkönnyíthetik a döntésüket. A Balaton-part után a napokban a megye többi pontján élő diákoknak is lehetősége nyílik arra, hogy a valósághoz sokban hasonlító virtuális világban próbálkozhassanak dolgozni nagyjából 10 percig.