A turisták kedvence a tótvázsonyi katonai torony (veol.hu)

Ahogy a lőtéren ritkultak a gyakorlatok, úgy pusztult a tótvázsonyi katonai torony állapota, amelyen 2021-ben a Verga Zrt. változtatott, és turisztikai céllal újították fel a Magyar Természetjáró Szövetség közreműködésével, európai uniós pályázatból.

 

A Veszprém–Tapolca közötti 77-es út mellett található építmény Tótvázsony közelében áll, fenyőfák közé bújva. A torony nincs százéves, de sok dokumentáció nem lelhető fel az építéséről, viszont bizonyosan katonai célú építmény volt. Egyesek szerint már az 1930-as években létezett a torony, de van, aki a német hadseregnek tulajdonítja az építést, akik a II. világháború idején húzták fel azt.

A látvány nagyszerű az építmény tetejéről, nem is csoda, hogy a második világégés után a helyi lőtér megfigyelőtornyaként funkcionált a hely. A múlt leginkább kézzelfogható nyomai a téglákba bevésett cirill betűs vésések, amelyekből kitűnik, hogy az egész Szovjetunióból érkeztek katonák a környékre.

Ugyanakkor előfordul, hogy egyes gyakorlatok idején manapság is igénybe veszi a honvédség a tornyot, amit ezekre a napokra természetesen lezárnak. A hely egyébként egész évben látogatható, és ráláthatunk a Veszprém–Nagyvázsonyi-medencére. A leírások szerint a Bakony vonulatai közül északnyugat felé a Kab-hegy emelkedik ki a horizontról, míg közelebb az Eduárd-hegy és a Kő-hegy tűnik fel, távolabb pedig a Keszthelyi-hegység sziluettjét is felismerhetjük.

A teljes cikk itt elolvasható.