Az érintett települések igényeihez igazodik a Magyar falu program, amit mutat, hogy a csaknem 2900 ötezer lakos alatti település 92 százaléka már pályázott valamilyen fejlesztésre, és 55 százalékuk már nyert is. A program három fő elemének egyike a mellékúthálózat-fejlesztési program, az állami tulajdonú, három-, négy- és ötszámjegyű utakat ezer kilométernyi szakaszon újítják fel, két év alatt, idén és jövőre 100 milliárd forintból.
A potenciális pályázók több mint fele elnyert legalább egy valamilyen fejlesztést – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár kifejtette: a kormány határozott célja, hogy a hosszú távra tervezett program segítségével ez minden érintett településen megtörténjen, elérve, hogy a népességet, különösen a fiatalokat a helyben maradásra ösztönözzék. A kormánybiztos ismertette, hogy a kormány decemberben fogadta el a programot a polgármesterekkel a támogatási célokról, az eljárásrendről folytatott egyeztetések alapján.
A program három fő elemének egyike a mellékúthálózat-fejlesztési program, a második a falusi csok, a harmadik elem a helyi életminőséget javító intézkedések. Ebben a körben 18 olyan támogatási célt fogalmaztak meg, mint például intézmények fejlesztése, óvodák, orvosi rendelők, utak, járdák építése, felújítása, eszközök beszerzése vagy falubuszok beszerzése – sorolta. Hozzátette: minderre 150 milliárd hazai forrás jut, és emellett 108 milliárd forintos európai uniós áll még rendelkezésre bölcsődék fejlesztésére és csapadékvíz-elvezetési problémák megoldására.