Közös együttműködést írt alá a Helikon Kastélymúzeum, a Zalakarosi Fürdő és a Zobori Kalandozoo. Az összefogás célja, hogy a Balaton nyugati régiójába érkező látogatóknak minél szélesebb körű kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak. Az együttműködésnek köszönhetően a vendégek kedvezményes belépőjeggyel vehetik igénybe a szolgáltatásokat.
A Helikon Kastélymúzeum hazánk egyik leglátogatottabb kastélya. 2018-ban 230 ezer fő tekintette meg a kiállításokat, a hazai vendégek mellett külföldi turisták is szívesen keresik fel a Festeticsek egykori rezidenciáját. A szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatón Pálinkás Róbert elmondta, fontosnak tartják, hogy a régió más, kiemelkedő szolgáltatóival is együttműködjenek.
„Én nagyon fontosnak tartom, hogy a hozzánk, az ebbe a régióba érkező turistákat irányítani tudjuk olyan minőségi szolgáltatók irányába, amelyek valóban elérik azt a szintet, színvonalat, amelyre mi itt, ebben a régióban büszkék lehetünk. Ez a mai együttműködés, ez ezt mutatja. Olyan együttműködést alakítottunk ki, hogy a hozzánk érkező látogatók, akik a Helikon Kastélymúzeumba érkeznek, egy kuponnal, egy 20%-os kuponnal tudnak menni a másik két szolgáltató felé, és ugyanezt tudjuk elmondani a két másik szolgáltatóról is.” – tájékoztatott a Helikon Kastélymúzeum igazgatója.
Az együttműködésben részt vevő Zalakarosi Fürdő 2018-ban második helyezett lett az Év Fürdője választáson. A gyógymedencékkel és élményelemekkel felszerelt komplexum egész évben nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében. Cziráki László, a fürdő igazgatója elmondta, ez a hármas összefogás példaértékű a régió többi szolgáltatója számára is.
„Úgy gondolom, hogy a Balaton, mint desztináció kiemelkedő Magyarország életében, és a második legkedveltebb attrakció a főváros után. Ezt próbáljuk erősíteni ezzel az együttműködéssel. Itt vagyunk 30 kilométeres körzeten belül, nekünk nagyon sok vendégünk van Keszthelyről, Hévízről és a környékről. Úgy gondolom, hogy a mi vendégeink pedig el fognak látogatni a keszthelyi Festetics-kastélyba, a zalaszabari Zobori Kalandozoo pedig az új élményelemével, az új hullámvasútjával pedig nagyon népszerű lesz a vendégeink körében.” – emelte ki a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
A családokat, baráti társaságokat kül- és beltéri élményelemekkel is várja a Zobori Kalandozoo. Zalaszabaron azonban nem csak a szórakoztatás kiemelt fontosságú, hanem a társadalmi felelősségvállalás is, így az élménypark a Holnapocska Táboroknak is helyet ad. Szabadics Zoltán, az élménypark tulajdonosa kiemelte, a turisztikai szolgáltatók körében rendkívül fontos az összefogás, együtt ugyanis sikeresebbek tudnak lenni.
„Összefogni akár a családban, akár a barátok közt, akár a munkahelyünkön önmagában is egy jó dolog. Azt gondoltuk, hogy az eddigi, nagyon jól működő társadalmi szerepvállalásban való összefogásunkat kiterjesztjük egy gazdasági összefogássá is. Hiszünk abban, hogy ha valakit a balatoni turisztikai régióban, a Balaton nyugati partján el tudunk varázsolni, ha egy hurrá élménnyel megy haza, akkor legközelebb is visszajön, és ezt fogja a családtagjainak is ajánlani.” – hangsúlyozta a Zobori Kalandozoo tulajdonosa.
A sajtótájékoztatón elhangzott, az együttműködésben résztvevő szolgáltatóknak fontos, hogy olyan élményt kínáljanak, amelynek hatására a vendégek a jövőben is visszatérnek. A program április 1-től indul – számolt be a tvkeszthely.hu.