A polgármesteri hivatal mellett épülhet meg Csopakon a Faluház (Magyar Építők)

Multifunkcionális közöségi térrel gazdagodhat a Balaton északi partján, Balatonfüred közvetlen szomszédságában fekvő, festői szépségű Csopak. Ambrus Tibor polgármester közösségi oldalának tanúsága szerint februárban írták alá szerződést a kivitelezővel a régen várt projekt esetleges megvalósítására. Az új közösségi központ első ütemét a 2023-ban az Év Vállalkozása címet elnyerő, VEMÉV-SZER Kft. építheti fel.

Az uniós közbeszerzési értesítő adatai szerint a beérkezett öt érvényes ajánlat közül a kivitelező cég adta a legkedvezőbbet, mintegy nettó 911 millió forint összegben – írja a Magyar Építők.

Az árajánlat a kétszintes közösségi épület funkcionális tereinek megépítése mellett opcionálisan tartalmazza a kültéri környezet kivitelezési, burkolási munkáit, valamint a Faluházhoz közvetlenül kapcsolódó, annak szerves részét képező, közösségi szolgáltatások ellátására alkalmas, kisebb volumenű önálló épületrész kialakítását. Az épületegyüttes egy tágas belső udvarral, kapcsolódó parkolókkal kerülne kialakításra, amely lehetővé tenné színvonalas kültéri programok megrendezését is.

Az alagsorban mintegy száz négyzetméteres próbaterem öltözőkkel-mosdókkal, a Faluház földszinti részén, közel kétszáz fő befogadására alkalmas, galériás színházterem (felülvilágító ablakos kialakítással), vendéglátó egység (vagyis bisztró, illetve étterem) és kisebb rendezvények lebonyolítására alkalmas különterem kerülne kialakításra, az emeleti részen pedig tárgyaló, irodák és foglalkoztató termek kapnának helyet.