A kisebb áfa nem a szobaárat csökkenti (sonline.hu)

Csökken a szállásdíj általános forgalmi adója, erről döntött a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként. Ám a vendéglátásban dolgozó somogyiak szerint a szállásdíjak ettől nem lesznek olcsóbbak.

Miután tavaly a vendéglátásban már megtörtént az áfakulcs tizenhárom százalékos csökkentése, joggal várta a szakma a szállásdíj áfájának csökkentését. A szakmai szervezetek már több mint tíz éve lobbiztak azért, ami 2020-tól valóra válik: egy friss döntés értelmében 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik a közteher, s 4 százalékos turisztikai közterhet kell fizetniük az ágazati szereplőknek.

– Az intézkedéssel nő az ágazat jövedelmezősége – mondta el a sonline.hu kérdésére Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmusszövetség elnöke. – Nem az a cél, hogy olcsóbbak legyenek a szállások, szerintem a törvényalkotónak sem ez volt a célja. Sokkal inkább az, hogy versenyképesebbé tegye az iparágat, akár a környező országokkal szemben, vagy belföldi viszonylatban. Arról van szó, hogy az óriási ingatlanok esetében – bár nagy igénybevételnek vannak kitéve – elmaradoztak a felújítások jellemzően a magas adóterhek és az iparág nem megfelelő jövedelmezősége miatt.

Hoffmann Henrik szerint van egy óriási bérnyomás az ágazaton, mert egyre több a vendéglátóhely, a turista, és bért kell emelni, hogy felzárkózzon az ágazat. – Az áfacsökkentés is lehet a béremelések további forrása, az persze csak a vállalkozásokon múlik, hogy így lesz -e – mondta.

Az évről évre felmerülő felújítások is komoly kiadást jelentenek a szállásadóknak, így a Zselicvölgy Szabadidőfarmon is várhatóan erre fordítják a megmaradt összeget. – Örülünk, ha kevesebbet kell fizetni – mondta Lóki Géza ügyvezető igazgató. – Ezt az összeget fejlesztésekre és felújításra lehet fordítani. Ez utóbbiban látok lehetőséget, hiszen ezek sokba kerülnek. Például, ha nálunk a parkosítást nézzük, nyolcvanhektáros a területünk, el lehet képzelni, hogy ez mekkora munka.

Számolnak a megmaradó összeggel
A somogyi szálláshelyeken természetesen számolnak a megmaradó összeggel, s úgy fest, a többség fejlesztésekre fordítja majd a pénzt. – Szállodánk számára így megnyílik a lehetőség, hogy a tervezetthez képest további fejlesztésekkel tudjon kalkulálni – mondta Lantos Eszter, a siófoki Hotel Yacht Wellness & Business értékesítési vezetője. – A szállásdíjak nálunk nem csökkennek, ezt a bevételt bérfejlesztésre fordítja a szálloda. A Kisfaludy Programban nem támogatott szállodák pedig ebből az összegből fogják tudni megfinanszírozni a nem támogatott, de betervezett fejlesztéseiket.

Innentől nem sikk nem fizetni az adót
Az elmúlt években számos jótékony változás történt a turizmusban. – Figyelembe véve a vendéglátás áfacsökkentését, azt a szervezést, azt a pénzt, ami a turizmusba áramlik, kijelenthető: ekkora figyelem sosem irányult a turizmusra a mindenkori kormány részéről – mondta Hoffmann Henrik. – S a szektor ezt meg is hálálja. – Ha olyan gesztusokat gyakorol az állam, hogy adót csökkent, akkor viszont az adót be kell fizetni – mondta a Balatoni Turizmusszövetség elnöke. – Innentől kezdve nem lesz sikk nem befizetni az adót. Aki mégsem fizeti be, az nem tartozik közénk – emelte ki.