A jégről mentést gyakorolták a tűzoltók a Desedán

 

Lékbe rekedt embert mentettek ki a kaposvári hivatásos tűzoltók a Desedából. Az eset szerencsére csak szimulációs gyakorlat volt, melynek során a tűzoltók a jégről mentés szakszerű módszereit sajátíthatták el- számol be honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Fotó: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Az utóbbi évtized enyhe teleinek köszönhetően nem minden évben adódott alkalom arra, hogy a jégről mentés fogásait gyakorolják a tűzoltók Somogy megyében. Az idei tél azonban kedvez ebből a szempontból, hiszen a Deseda-tó víztükrének részleges befagyása lehetőséget biztosított a kaposvári hivatásos tűzoltóknak a gyakorlatozásra Hétfőn délelőtt az eligazítás és a taktikai megbeszélés után kijelölt párokban indultak a jégen vágott lékhez a tűzoltók. A tó közepén bajba jutott embert, aki alatt beszakadt a jég, egyik kollégájuk játszotta. A párosok kötélbiztosítás mellett, a recsegő-ropogó jégen előbb térdre, majd hasra ereszkedve, létrán csúszva indultak a lékben rekedt társuk segítségére. A jég felszínére húzott átfagyott „áldozatot” aztán a vízparton biztosító tűzoltók közreműködésével juttatták ki a szárazra. A többnapos gyakorlás során valamennyi kaposvári hivatásos tűzoltónak módjában áll elmélyíteni speciális tudását.

Fontos, hogy a tűzoltók készség szinten tisztában legyenek a jégről mentés szakszerű végrehajtásának módszereivel, hiszen a befagyott tavak vonzzák a téli sportok szerelmeseit, akiknek bármikor szükségük lehet a gyors segítségre- írják a beszámolóban, hozzátéve, hogy csak az alapvető biztonsági szabályok ismeretében lehet szakszerűen és biztonsággal elvégezni a jégről mentést. Mindig szem előtt kell tartani azt a körülményt, hogy veszélyhelyzetben kell segítséget nyújtani, amely során a segítségnyújtó is könnyen veszélybe kerülhet, ezért aztán a tűzoltók számára is elengedhetetlen a gyakorlás.