A huszonkét százalékos áfa különbözetet a beruházók vélhetően beépítik majd a költségeikbe (sonline.hu)

Tovább drágulhatnak az új építésű ingatlanok. Az év végén ugyanis megszűnik az ötszázalékos lakásáfa, így a jövő év elejétől huszonhét százalékot kell fizetni.

Csaknem nyolcvanhat millió forintért kínálja a legdrágább új építésű, 132 négyzetméteres ingatlanát az egyik cég Zamárdiban. A beruházó ezen kívül még két házat szeretne értékesíteni a Balaton partján. A kft. tulajdonosa, Germán Orsolya bízik abban, hogy az év végéig sikerül annyiért eladni a házakat, amennyiért meghirdették. Azon ugyanis még nem gondolkodtak, hogy ha december végéig nem kötnek adásvételi szerződést, akkor az áfaváltozás miatti drágulást áthárítják-e a vevőre, vagy „lenyelik” a költségeket.

Wágner Ernő, a Somogy Megyei Mérnöki Kamara elnöke szerint a huszonkét százalékos áfa különbözetet a beruházók vélhetően beépítik majd a költségeikbe. – Most nagy kapkodás van az építőiparban – fogalmazott Wágner Ernő. – Nagy a kereslet az új építésű házak iránt. Akinek van pénze, az gyorsan vesz egy új lakást, de azt gondolom, hogy december végével ez robbanásszerűen megszűnik majd. Utána mi lesz, azt egyelőre még nem tudni, de azt gondolom, később kismértékben csökken majd az ingatlanok ára, hogy a beruházók el tudják adni. Viszont nem akkora mértékben, hogy egyensúlyban legyen a visszaemelt áfa mértékével. Most egyébként építőipari szakembereket lehetetlen találni, de az áfaemelésnek az is vonzata lehet, hogy enyhül valamelyest a munkaerőirány. Az építőiparból jelenleg húszezer ember hiányzik – hangsúlyozta a sonline.hu-nak a Somogy Megyei Mérnöki Kamara elnöke.

Az áfaváltozás hozzáadódik a mostani költségekhez, vélekedtek a somogyi ingatlanirodák megkérdezett képviselői. Szerintük ezt a jelentős, huszonkét százalékos különbséget egyik beruházó sem vállalja magára. Mivel egyötödével megdrágulnak az ingatlanok, ezért nagy „szűrés” lesz az ingatlanpiacon és nem épül majd annyi lakás, mint amennyit korábban terveztek. Az adóhatóság oldalán elérhető információk szerint jövő év januárjától azoknál a lakásoknál továbbra is alkalmazható az ötszázalékos áfa, amelyek 2018. november elsején rendelkeztek építési engedéllyel.