Hazánkban a Nyugat- és a Dél-Dunántúlon, valamint a Börzsönyben terem a legtöbb szelídgesztenye, mely fajtától és időjárástól függően egészen október elejétől a hónap végéig érik, a hidegebb idő beköszöntével pedig a piacok és a boltok mellett az utcai gesztenyesütőknél is megjelenik.
A szelídgesztenye hazánkban is honos, azonban meglehetősen igényes. Emiatt csak az ország néhány táján lehetséges az üzemi méretű termesztése, így a dél-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegységi termesztőtájakon – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.
Az 1970-es években telepített, összesen mintegy 450 hektár felületű áruültetvények mára szinte teljesen kipusztultak, jelentősebb méretű üzemi ültetvények nincsenek az országban. Az éves termés nagy részét ma is főként a ligetes szórványgesztenyések és a vad állományok adják.
Az árutermő szelídgesztenye ültetvények területe mindössze 215,5 hektár, és az ültetvények elsősorban a nyugat-dunántúli megyékben helyezkednek el. A szelídgesztenye perspektivikus gyümölcsfaj, termesztése azonban kockázatos. Az utóbbi másfél évtizedben egy gombás betegség, a kéregelhalás járványszerűen tizedeli a fákat. Mellette néhány éve megjelent a szelídgesztenye gubacsdarázs, amely szintén komoly károkat képes okozni. Hatékony védekezés egyelőre egyik károsító ellen sincs, bár a szelídgesztenye gubacsdarázs természetes ellenségének (a hazánkban nem honos fürkészdarázsfajnak) betelepítésével kapcsolatos vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak – olvasható a NAK oldalán.
A szelídgesztenye országos éves termésmennyisége 200-500 tonna között mozog, mely a kevés számú üzemi ültetvénynek és a termesztéstechnológiai fejlesztések hiányának tudható be. Exportunk pedig elhanyagolható, azonban jelentős a feldolgozóipari igény, így behozatalra szorulunk. Az import évente 1000-2500 tonna között mozog, jellemzően Olaszországból.
Csizmazia Szilveszter balatonfüredi kertészmérnök a Naplónak nyilatkozva kifejtette, mivel a szelídgesztenye nagyon igényes a termőhelyi viszonyokra, ezért csak kevés helyen termeszthető sikerrel. – A szelídgesztenye kizárólag mészmentes, savanyú kémhatású, viszonylag mélyrétegű talajt kíván. Sekély, száraz, talajon meg se próbáljuk a termesztését. Emellett az átlagosnál több csapadékot igényel, ezért nem véletlen, hogy az egyik kiemelt termőtája a Nyugat-Dunántúl. Házi kerti viszonyok között azonban több helyen is próbálkozhatunk, ha a feltételek adottak. Nekem például Ábrahámhegyen, lent a völgyben gyönyörűen díszlett a szelídgesztenye, míg el nem kapta a pusztulását okozó gombabetegséget – magyarázta Csizmazia Szilveszter.
A szelídgesztenyéről többet is megtudhat a veol.hu cikkéből.