A Balatonnál is megteltek a szállodák a hosszú hétvégére (nlc.hu)

A járvány ellenére is megteltek a szállodák a hosszú hétvégére, a vendégkör azonban jelentősen módosult.  A hotelekben most még fokozottabban ügyelnek a tisztaságra és a megfelelő higiéniai körülményekre.

Megteltek a vidéki szállodák, bár a legtöbben csak az utolsó pillanatban foglaltak maguknak szállást. Ennek oka, hogy bizonytalanok voltak, nem tudták, hogy lesznek-e korlátozások, és tudnak-e majd utazni. Végül a hosszú hétvégére és az őszi szünetre szinte mindenhol telt ház lett – írja a Tények riportjára hivatkozva a nlc.hu.

Egyes szállodákban arról számoltak be, hogy túlnyomórészt fiatal párok érkeztek hosszú hétvégézni, az idősebb generáció és a gyerekek ezúttal inkább otthon maradtak.

„Bizonyos korosztály felett nem merik bevállalni azt a kockázatot, amivel egy ilyen utazás járhat. (…) Látni lehet, hogy most nem nagy családok jönnek több generációval, hanem alapvetően párok. Akár úgy is, hogy az ezt megelőző években gyerekekkel jöttek, most viszont csak ketten jönnek”

– nyilatkozta egy zamárdi szálloda marketingese.

A szállodák óvintézkedésekkel készültek a koronavírus-járvány ellen: mindenhol kitettek kézfertőtlenítőket, kötelező maszkot viselni, az éttermekben is védőtávolságot kell tartani, sőt sok hotelben a szakácsok adagolják a svédasztalról az ételeket.